2018. szeptember. 26. szerda - Jusztina napja van
Banner
Banner
Banner
Elindult a Pénz7

Elindult a Pénz7

2018. március 5. 14:37

Elkezdődött a Pénz7, vagyis a pénzügyi és vállalkozói témahét, amelynek középpontjában a „Hitelekről okosan!”, valamint az „Üzleti ötlet és együttműködés” témák állnak.

A 2017/2018. tanévben már negyedszer rendezik meg a Pénz7 programot, amelynek együttműködő szakmai partnerei − az Emberi Erőforrások Minisztériuma mint projektgazda, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány – küldetésüknek tekintik a gazdasági-pénzügyi szemléletformálást, valamint azt, hogy segítséget nyújtsanak a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetekhez, a tudatos felnőtté váláshoz.

A Pénz7 rendhagyó tanórái az egyes korosztályok sajátosságait figyelembe véve, játékosan, színesen, élményszerűen adják át és járják körbe a felelős döntéshez szükséges ismereteket. A témahét lehetőséget teremt arra is, hogy önkéntes pénzügyi szakemberek és vállalkozók bevonásával a napi gyakorlat is közelebb kerüljön a fiatalokhoz. Fontos hangsúlyozni, hogy a Pénz7 meghatározó alapelve szerint a tanórákon semmilyen márka, kereskedelmi logó nem jelenik meg.

A pénzügyi válság ráirányította a figyelmet arra, hogy az egyéni és a családi gazdálkodás, a kiegyensúlyozott és stabil pénzügyi helyzet szempontjából a körültekintő, felelős hitelfelvétel az egyik legnagyobb hatású pénzügyi döntés. Erre már fiatalon is célszerű felkészülni a kapcsolódó fogalmak, mérlegelési szempontok, kockázatok előzetes megismerésével. Ezért lett az idei témahét egyik fókusztémája az „Okosan a hitelekről”.

Újdonság a digitalizáció

A Pénz7 másik fő újdonsága, hogy a digitalizáció jegyében a középiskolás diákok számára több, a hitelfelvétel témaköréhez kapcsolódó animációs film, valamint e-learning tananyag is készült. A pedagógusok felkészülését a hagyományos tanári útmutatók és óratervek mellett webináriumok (webes szakmai előadások) és korszerű e-learning anyag is segíti. 

Az üzleti ötlet és együttműködés az idei vállalkozói ismeretek fókusztémája. A diákok játékos feladatokkal fejleszthetik kreatív, kooperációs és vállalkozói készségeiket, a vállalkozói önkéntesek történeteiből, sikereiből, motivációjából pedig inspirációra lelhetnek. 

Egy jól működő gazdaságra nem csak a már működő vállalkozások stabil teljesítménye jellemző, hanem az is, hogy egyre több, innovációra és növekedésre képes új vállalkozás jön létre. A kevesebb mint 5 éve működő dinamikus cégek aránya a gazdaságban egyben arra is utal, hogy a gazdaság képes a megújulásra, ezzel fenntartható növekedésre is. Ezért is fontos, hogy minél több tudatos, jól felépített stratégiával, üzleti tervezéssel és megfelelő kompetenciával bíró vállalkozás jöjjön létre.

Pénzügyi tudatosság

A magyar Pénz7 iskolai eseményei 2018. március 5. és 9. között zajlanak.  Az idei témahét anyagai (a tananyagok és felkészítést segítő anyagok, játékok) a regisztrált iskolák számára letölthetők erről  az oldalról, és itt érhetők el a korábbi tanévek oktatási anyagai is (családi költségvetés, pénzügyi tervezés és a „bankolás” alapjai).  Valamennyi téma oktatási anyaga folyamatosan elérhető marad a témahét után is ezen az oldalon. 
 
A program és a szervezők kiemelt célja, hogy már fiatal korban megalapozzák a pénzügyi és gazdasági tudatosságot, és ezzel is támogassák a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó, a kormány által tavaly elfogadott nemzeti pénzügyi tudatossági stratégia megvalósulását. 

A magyar iskolák 2015-ben csatlakoztak először az European Money Week Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez. A Pénz7 program idén is kapcsolódik a Global Money Week eseménysorozathoz, amelyet a világ további mintegy 100 pontján rendeznek meg márciusban – így a hazai témahét egyben színes nemzetközi programsorozat részévé is válik. 

Pr7

Forrás: Pénz7.hu

Partneroldalak