2017. november. 21. kedd - Olivér napja van
Banner
Banner
Banner
Így módosítanák jövőre a cafeteriát

Így módosítanák jövőre a cafeteriát

2017. november 13. 14:53

Az egészségmegőrzés került a TOP 10 cafeteriával támogatandó felhasználási területek élére, valamint a lakáscélok alacsony adózását javasolták a béren kívüli juttatások területét feltérképező kutatásban a megkérdezettekAz üdülés, pihenés, rekreáció két helyet is javított, míg az étkezés támogatás sokat csúszott hátrébb a listán.

Már hatodszor végezte el azt a felmérést a www.cafeteriatrend.hu csapata, amelyben munkáltatókat, munkavállalókat kérdeztek arról, hogy céljaikat milyen juttatások kedvező adózása segítené elérni. Hogyan, milyen alapelvek mentén változtatnák meg a jelenlegi rendszert, s milyen cafeteria szabályokat fogadnának szívesen jövőre - tájékoztatott Fata László, cafeteria szakértő.

Elmondta, idén 233-an küldték el válaszaikat. A közreműködők 28 százaléka munkavállalóként, míg 56 százaléka munkáltatóként nyilatkozott. A kérdőív értékelésekor az első meglepetés idén is az volt, hogy a megkérdezettek mennyire felelős gondolkodással nyilatkoznak. Meglepő tapasztalat - fogalmazott -, hogy a korábbi trendekkel párhuzamban tovább erősödtek az egészség célú juttatások.
 
Mi legyen a jövő kínálatában?


Ha a TOP 10 támogatandó felhasználási területet nézzük, akkor érdekes tendenciákat tapasztalhatunk - mondta el Fata László. A korábban stabilan első helyen szereplő étkezést évekkel ezelőtt megelőzte az egészségmegőrzés, melynek pozíciója idén is erősödött.
 
A legfontosabb költési célok, melyekhez szükséges támogatást biztosítani az adórendszerben (zárójelben a 2014-es helyezés):
 
1. Egészségmegőrzés (1-2.)
2-4. Gyógyulás (gyógyszerek, készítmények, segédeszközök) (1-2.)
2-4. Gyermek iskolakezdésének támogatása (3-5.)
2-4. Gyógyulás (kezelés, orvosi ellátás) (3-5.)
5. Üdülés, pihenés (7.)
6-9. Étkezés támogatása (3-5.)
6-9. Önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (6.)
6-9. Munkába járás közigazgatási határon kívülről (8-9.)
6-9. Nyelvoktatás (8-9.)
10. Munkavégzéshez szükséges képzések (10.)

 
Az üdülés, rekreáció két helyet is javított                                                                                           Fotó: MTI


A korábbi évek fontossági sorrendjét vizsgálva az üdülés, pihenés, rekreáció két helyet is javított, míg az étkezés támogatás sokat csúszott hátrébb a listán.
 
Az adó mértéke
 
A szakértő szerint az előző lista azt mutatta, hogy mely elemek támogatására van szükség. A felmérésből az is kiolvasható, hogy mely elemeknél várják, hogy ezekhez akár az adómentesség is társuljon, és melyekhez tudnak elfogadni a kitöltők kedvezményes, de magasabb adófeltételeket. A következő listában aszerint rendezték sorba a juttatásokat, hogy melyeknél várják, hogy a legnagyobb támogatást adja az adórendszer (zárójelben szintén 2014-es helyezés): 

1. Egészségmegőrzés (2.)
2. Gyógyulás (kezelés, orvosi ellátás) (3.)
3. Munkavégzéshez szükséges képzések (8.)
4. Gyógyulás (gyógyszerek, készítmények, segédeszközök) (4.)
5. Önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (5.)
6. Lakás hitel törlesztés támogatása
7. Munkába járás közigazgatási határon kívülről (7.)
8. Nyelvoktatás (11.)
9. Lakás építés, vásárlás támogatása
10. Gyermek iskolakezdésének támogatása (6.)
  
Komoly változásokat találunk a korábbi kutatások eredményéhez képest - fogalmazott Fata. Egyrészről a lakáscélok alacsony adózása jelentősebb elvárás lett, mint a korábbi években. 

"Szerencsére jelenleg is létezik ehhez kapcsolódó adómentes juttatás, mellyel támogatható a lakásépítés, vásárlás, illetve az ezekhez kapcsolódó hitelek törlesztése" - reagált az eredményre Fata László. Közölte: a nagy meglepetés, hogy a korábbi évek listavezetője, az étkezés támogatása, nem is szerepel az idei toplistán. Ami azt jelenti: bár fontos, hogy legyen ehhez kapcsolódó adókedvezmény, de nem szükséges olyan nagy mértékkel, mint mondjuk az egészségmegőrzésnél. Hasonlóan fontos a lista „üdülés” eleme is, de nem szükséges ehhez feltétlenül adómentesség, valamint jelentős előrelépés tapasztalható a munkavégzésekhez szükséges képzések terén is, amelyeket szívesen támogatnának a béren kívüli juttatás rendszerében a megkérdezettek.

Hunyor Erna Szofia

Forrás: Pr7/cafeteriatrend.hu

Partneroldalak