2017. október. 20. péntek - Vendel napja van
Banner
Banner
Banner
Ötmilliót is bevasalhatnak bárkin, aki ittasan vezet

Ötmilliót is bevasalhatnak bárkin, aki ittasan vezet

2017. január 9. 10:09

Ha van autója, hamarosan olyan levelet kap majd a biztosítójától, aminek nem nagyon fog örülni: januártól, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet, az nem úszhatja meg másfél milliós kártérítéssel, hiszen ötmillióra nőtt az ezen a címen bevasalható összeg.  

Érdemes figyelmesen tanulmányozni a napokban a biztosítóktól érkező értesítőket, ezekben ugyanis éppen mostanában a kötelező gépjármű felelősség biztosítását (kgfb) összefüggő törvényi változásokról értesítik az ügyfeleket – hívta fel a figyelmet Németh Péter. A CLB független biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint annak ellenére is hasznos lenne mindenkinek „átrágnia” magát a tájékoztatón, hogy az abban foglaltak bizonyos pontjai a laikusoknak bizony nehezen értelmezhetőek és érthetőek.

Az azonban minden figyelmes ügyfélnek feltűnik ezekből a tájékoztatókból, hogy az eddigi másfél millió forint helyett idén akár már ötmillió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, pontosabban „a vezetői képességekre hátrányosan ható szer” hatása alatt okoz nagy kárt. Ebben a tételben két újdonság is van: a jelentősen megemelt felső limit, valamint a „hátrányosan ható szer”, amely idén januártól felkerült a kizáró okok listájára – figyelmeztet Németh.

Közölte, a változásokkal kapcsolatban hasznos lehet legalább annyit már most is megjegyezni, hogy az extrém nagy dologi károknál csökkent a kártérítési limit, vagyis, ebben a kategóriában kevesebbet fizetnek kgfb-re a biztosítók, a személyi sérülések után adható kártérítést viszont némileg megemelték. A törvényi módosításban újdonság az is, hogy a fedezetlenségi díjat – amikor az autós nem fizeti a kötelezőjét – a korábbi korlátlan helyett idéntől már csak öt évig visszamenőleg szedhetik be a biztosítók.

Németh Péter elképzelhetőnek tartja, hogy az időkorlát miatt még több társaság fogja bírósági úton behajtani ezt a fajta „kintlévőséget”, ezért érdemes mindenkinek átnéznie, rendszeresen befizette-e a kötelezőt. A kihagyásnak ugyanis húzós következményei vannak, amitől a biztosítók nem tekintenek el.

 

Hunyor Erna Szofia

Forrás: Pr7/CLB

Partneroldalak