2018. július. 23. hétfõ - Lenke napja van
Banner
Banner
Banner

Adó-Pénzügy

Jön a családi csődvédelem

Jön a családi csődvédelem

2015. február 6. 14:22

Jövő szerdán kormány elé kerül a családi csődvédelemről szóló javaslat, mely egyben a végrehajtások két éves moratóriumát is lehetővé teszi – jelentette be Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető. Rogán Antal hozzátette: év végéig rendet tesznek a végrehajtói szakmában.

Adóztatásban is élen járunk

Adóztatásban is élen járunk

2015. február 6. 10:05

Továbbra is Magyarországon van az egyik legmagasabb különbség nettó és bruttó bérköltségek között. Ezzel nem csak a térségen, de a vagyonosabb országokat tömörítő OECD-n belül is az élmezőnybe tartozunk. Az is kiderült, náunk a gazdagabbakat segíti jobban az adórendszer.  

Jön az egykulcsos reklámadó?

Jön az egykulcsos reklámadó?

2015. február 4. 14:16

Szinte minden cégnek fizetnie kellene a reklámadó egykulcsossá tételével, az önreklám miatt - közölte szerdán a Magyar Reklámszövetség (MRSZ). A szakmai szervezet szerint az adónem kiterjesztése azonnali fogyasztói áremelkedést is vonna maga után. Lázár János kedden jelentette be, hogy a reklámadó csökkentését és egykulcsossá tételét javasolja majd a kormánynak.

Még segít a NAV a bevallásban

Még segít a NAV a bevallásban

2015. február 4. 11:34

A magánszemélyek legkésőbb február 16-ig választhatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást - hívta fel a figyelmet az adóhivatal szerdán. 

Célzott agrárfinanszírozásba kezd a TakarékBank

Célzott agrárfinanszírozásba kezd a TakarékBank

2015. február 2. 14:50

Új hiteltermékeket és az uniós, illetve hazai támogatások felhasználását segítő finanszírozási programot dolgoz ki agrárcégek számára a TakarékBank – állapodott meg a pénzintézet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A programban a szektor minden termelője részt vehet. 

Csökkenő pénzügyi kockázat

Csökkenő pénzügyi kockázat

2015. február 2. 14:12

A külföldi devizatartozás megosztásával igyekszik a kormányzat folyamatosan csökkenteni a pénzügyi országkockázatot - derült ki Barcza György, az Államadósságkezelő Központ (ÁKK) új vezérigazgatója interjújából. A finanszírozó képesség javulásához az exporttöbblet is hozzájárul. A kivitel bővülése egyelőre töretlen, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint tavaly novemberben is folytatódott. 

Kizárt, hogy eltörlik, de csökkenthetik a bankadót

Kizárt, hogy eltörlik, de csökkenthetik a bankadót

2015. február 2. 10:11

Kizártnak tartja a bankadó eltörlését Varga Mihály, azonban mértékének csökkentésére van lehetőség, ha a kereskedelmi bankok növeik hitelezési aktivitásukat, erről tárgyalnak is a bankszövetséggel. A miniszter korábban elmondta: a bankoknak is sokat spóroltak a devizahitelek forintosításával, hiszen a januári hirtelen frankerősödés nálunk már nem növelte a nem fizető adósok számát. A devizahitelek kivezetésével összesen mintegy ezermilliárd maradt a hazai gazdasági szereplők zsebében.

A földadó eltörlését sürgeti a minisztérium

A földadó eltörlését sürgeti a minisztérium

2015. január 30. 15:05
A kisbirtokosok ellehetetlenüléséhez vezetne, ha tömegesen vezetnék be az önkormányzatok a földadót, ezért annak visszavonását kéri a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Szakmai szervezetek főleg azt sérelmezték, hogy az adót csak magánszemélyeknek kell megfizetni. 
Egyre több tartozást hajt be a NAV

Egyre több tartozást hajt be a NAV

2015. január 28. 15:14

Tavaly az adótartozás behajtására 157 835 cég ellen rendelt el végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az ilyen tartozások összege egy év alatt 4,2 százalékkal, 1132,4 milliárd forintra növekedett - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis szerdán. 

A NAV felmenti a rendesen adózókat

A NAV felmenti a rendesen adózókat

2015. január 28. 9:55
Mentesülhetnek a kockázati biztosíték megfizetése alól azok a fuvarozók, akik szerepelnek a köztartozásmentes adatbázisban. A leghamarabb akkor kaphatnak mentességet, ha január 31-ig kérik felvételüket a jó adózók listájára. 
1329 találat (113/133 oldal)

Partneroldalak