2017. június. 28. szerda - Levente, Irén napja van
Banner
Banner
Banner
A háztartások legfőbb vagyona az ingatlan és a kocsi

A háztartások legfőbb vagyona az ingatlan és a kocsi

2017. február 17. 14:52

Közel 16 millió forint a magyarországi háztartások vagyona, amit főként az ingatlan értéke tesz ki. Országosan az a szám kicsivel meghaladja a 64 milliárd forintot. Ám a háztartások még mindig jelentős részének van jelzáloghitele, autója és bankbetéte is.

Egy magyarországi háztartás vagyona átlagosan 15,6 millió forint, a 17 millió forintos bruttó vagyont ugyanis 1,4 millió forintos tartozás csökkenti – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Miből élünk című tanulmányában. A 2014. októberi adatfelvétel szerint az összeg régiónként nagy különbségeket mutat, Budapesten 27,9 millió forint egy háztartás átlagos nettó vagyona, míg az Észak-Alföldön csupán 10,4 millió forint ez az összeg.

Kiderült az is, a háztartások 90,4 százaléka rendelkezett legalább egy reáleszközzel; az adatfelvétel a reáleszközök közé sorolta az ingatlanokat, a járműveket, a vállalkozásokat és az értéktárgyakat. Az adatok azt mutatják, hogy a háztartások 84,2 százaléka lakott saját tulajdonú ingatlanban: 76,2 százalékuk teljes egészében, nyolc százalékuk részben volt tulajdonosa annak az ingatlannak, amelyben lakott.; a háztartások tulajdonában lévő elsődleges lakóhelyként szolgáló ingatlanok összértéke országosan 39 310 milliárd forintot volt; egy ingatlan átlagos értéke 11,3 millió forintot tett ki.

A háztartások 18,8 százaléka lakott jelzálogjoggal terhelt ingatlanban; a hitelek többségét a forinthitelek és svájci frankban jegyzett hitelek adták (részarányuk az összes hitel arányában sorrendben 48,4 és 42,4 százalék). A háztartások 82,8 százaléka rendelkezett legalább egyfajta pénzügyi eszközzel; az adatfelvétel a pénzügyi eszközök közé sorolta a bankszámlákat, az értékpapírokat, a befektetési alapokat, a háztartáson kívüli személyekkel szembeni követeléseket, a háztartások 36,9 százaléka rendelkezett adóssággal; a háztartások összes adósságállománya 5896 milliárd forintot volt; a háztartásonkénti tartozás átlagosan 3,9 millió forintot tett ki. A háztartások összes vagyona országosan 64 147 milliárd forint volt.

A lakások értéke az ország különböző régióiban jelentősen eltért mutatott. Kiemelkedett Közép-Magyarország régió, ahol az ingatlanok átlagos értéke 17,5 millió forintot tett ki, ezen belül Budapesten átlagosan 18,2 millió forintra becsülték a háztartások a lakóingatlanukat. A lakások átlagos értéke még Nyugat-Dunántúlon haladta meg a 10 millió forintot (12,4 millió forint), valamint Közép-Dunántúlon is kevéssel 10 millió forint feletti értéket becsültek a háztartások (10,8 millió forint). A legkevesebbet Észak-Alföldön értek az ingatlanok, átlagosan 7,8 millió forintot.

A háztartások a községekben éltek a legnagyobb méretű lakásokban, viszont ezeken a településeken ért a legkevesebbet az ingatlan: az átlagos négyzetméterár csupán kétharmada volt a nagyvárosokban tapasztalható árnak. Jellemzően minél kisebb településen élnek a háztartások, annál nagyobb a lakások mérete, és annál kevesebbet érnek. A legkisebb átlagos méretű, ugyanakkor legdrágább négyzetméterárú lakásokban Budapesten éltek a háztartások, ahol az átlagos ár közel kétszerese volt az országos átlagnak.

A háztartások eladósodottsága 2014 októberében a háztartások 36,9 százaléka rendelkezett adóssággal. A magyar háztartások átlagos adósságrátája 22,8 százalékot tett ki. Az adósságráta-mutató a tartozás arányát mutatja az összes eszközértékhez képest, vagyis azt tükrözi, hogy a háztartás tulajdonában lévő eszközökhöz képest mekkora adóssággal rendelkezik a háztartás. Minél kisebb a mutató, annál kedvezőbb az eladósodottság mértéke. A leggyakrabban előforduló adósságfajta a lakóingatlanra bejegyzett jelzáloghitel volt. A felmérés időpontjában a háztartások kicsit több mint egytizedének volt egyéb hitel- és kölcsöntartozása (személyi kölcsön, folyószámlahitel, áruhitel, munkáltatói kölcsön), bankszámlához kapcsolódó hiteltartozása, valamint magánszemélynek való tartozása. Az adóssággal rendelkező háztartások 71,7 százalékában a főkereső aktív, 18,5 százalékában nyugdíjas. Közöttük a gyermektelen háztartások száma másfélszerese a gyermekesekének.

A felmérés szerint a háztartások túlnyomó többségénél az éves bevételek nem haladták meg a kiadásokat. A családok 61,4 százaléka nagyjából annyit költött, mint amennyi jövedelme volt, 25,5 százalék pedig kevesebbet. Ám országos átlagban 3,1 százaléknál a kiadások meghaladták a bevételeket. Ebből a szempontból Észak-Magyarországon a legrosszabb a helyzet, ott a háztartások 17,5 százaléka nem tudta egyensúlyban tartani a családi költségvetést.

Hunyor Erna Szofia

Forrás: KSH

Partneroldalak