2017. augusztus. 20. - István napja van
Banner
Banner
Banner
A nők jobban bíznak az állásuk stabilitásában

A nők jobban bíznak az állásuk stabilitásában

2017. augusztus 10. 13:11

Szinte minden szegmensben emelkedett a munkavállalói bizalom tavaly nyár óta Magyarországon. Továbbra is a fiatalok, a fővárosban élők és a diplomások jelentik a legbizakodóbb társadalmi csoportokat.

Hat százalékponttal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, s ezzel 66 pontos értéket vett fel 2017 nyarán a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe, így az időszakonként tapasztalható ingadozások ellenére továbbra is egy stabilan emelkedő tendenciáról beszélhetünk. A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Emellett azt is figyelembe veszi, hogy az alkalmazottak milyen lépéseket tennének munkahelyük megtartása érdekében, amennyiben az veszélybe kerülne.

Míg 2015 nyarán 37, egy évvel később 40, idén már 44 pontot vett fel a skálán az az érték, amely megmutatja, hogy a munkavállalók saját megítélésük szerint milyen könnyen találnának új munkahelyet egy esetleges állásvesztés esetén. Ugyanakkor az áprilisi adatfelvételhez képest 3 pontos csökkenés tapasztalható, ami az addigi folyamatos emelkedéshez képest némi megtorpanást jelez. Összességében elmondható, hogy az átlagos magyar munkavállaló úgy érzi, ha ugyan nem is könnyen, de nem is nehezen találna magának új munkahelyet.

Sokan féltik pozíciójukat

„Figyelembe véve az elmúlt két és fél év tendenciáit, megállapíthatjuk, hogy a magyar munkavállalók negyedévről-negyedévre jobban bíznak az állásuk stabilitásban és úgy érzik, hogy ha azt el is veszítenék, akkor is könnyebben találnának új, számukra megfelelő munkát” – mondta el Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója. Ami a karrierhez kapcsolódó jövőképet illeti, érdekesnek mondható, hogy míg a férfiak 65, addig a nők 71 százaléka érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye. A diplomások körében ez az arány egyébként 70, míg a fővárosban élők körében 75 százalék.

Azon munkavállalók közül, akik ennél rövidebb időre látják biztosnak a munkahelyüket, 39 százalék az őt alkalmazó cég meg fog szűnni, 36 százalékuk azt is állította, hogy be fog olvadni egy másik vállalatba, 32 százalék pedig a csökkenő létszámot is említette. A megkérdezettek 38 százaléka a saját pozícióját érzi fenyegetve 3 éven belül oly módon, hogy a céget, illetve a szervezetet átalakítják, 32 százalékuk pedig attól fél, hogy egy várható leépítés során fognak megválni tőle.

Iskolai végzettséget tekintve továbbra is a diplomások alkotják a legbizakodóbb csoportot 69 ponttal, utánuk 66-65 ponttal következnek a legalább érettségivel, illetve szakmunkás végzettséggel rendelkező munkavállalók. A legfeljebb nyolc osztállyal rendelkezők ugyan 63 ponttal zárják a sort, de körükben még így is egy meredek, 23 pontos növekedés tapasztalható tavaly óta.

Minden korcsoportban stabil javulás tapasztalható: egyaránt 68 pontot regisztráltak a 18-29 és 30-39 éves, illetve az 50-59-es éves korosztályokban, amelyeknél 10, 4, illetve 10 pontos emelkedést tapasztaltak a tavalyi év hasonló időszakához képest. A 60 év felettiek körében ugyanakkor enyhe lemaradás tapasztalható: a 3 pontos csökkenéssel 47-re esett a körükben a bizalmi index.

A kereskedelmi dolgozók a legoptimistábbak

A szektorok szerinti bontás tekintetében nem figyelhető meg érdemi különbség, a közigazgatásban, az iparban és a mezőgazdaságban tevékenykedő dolgozók egyaránt 66 pontot értek el, míg a kereskedelemben lévők némileg bizakodóbbak (67 pont). 

Lakóhely szerinti bontásban a budapestiek és a falvakban élők a legoptimistábbak 67-67 ponttal, őket követik enyhén lemaradva a városokban élők 66 ponttal. Mindhárom csoportban növekedett a bizalmi index 2016 hasonló időszakához képest, a fővárosban 2, a városokban 6, míg a falvakban élők körében 10 ponttal. A régiók szerinti bontásnál nem igazán figyelhető meg érdemi különbség, Nyugat-Magyarországon enyhén optimistábbak az emberek a munkahelyükkel kapcsolatban (69 pont) az ország középső és keleti felén élőkhöz képest (67-64 pont), ugyanakkor mindhárom régióban stabil, 5, 4 és 8 pontos növekedés volt tapasztalható az elmúlt egy évben.

Hunyor Erna Szofia

Foorás: Pr7/BNP Paribas 

Partneroldalak