2018. december. 13. csütörtök - Luca napja van
Banner
Banner
Banner
Az év projektmenedzsereit díjazták

Az év projektmenedzsereit díjazták

2018. november 7. 13:55

A projektmenedzserek egy-egy konkrét feladat felelőseként vagy gazdájaként a magyar gazdaság versenyképességét erősítik, szövetségben állnak az adott projekt minden érintett szereplőjével.

Ahhoz, hogy egy cég vagy egy ország tudással, innovációval, minőséggel tudjon versenyezni, jól képzett és kreatív emberekre van szüksége – emelte ki Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az Év projektmenedzsere díjak átadásakor. Az egyik legnagyobb kihívás, amely előtt ma Magyarország áll, a versenyképesség javítása, és ebben fontos szerepet játszanak a gazdaság minden területét felölelő projektek menedzserei – tette hozzá az államtitkár.

A magyar gazdaság eredményei megteremtették a szükséges alapot ahhoz, hogy egyre több fejlesztés és beruházás valósuljon meg országszerte – hangsúlyozta Rákossy Balázs. Mint fogalmazott: sikerült kitörnünk a válságból, és létrehoztunk egy növekedésre kész gazdaságot, átalakítottuk a gazdasági szabályozás egész rendszerét, szigorú fiskális politikával megteremtettük a növekedés pénzügyi alapjait, és nem utolsó sorban megkaptuk a bizalmat a hazai vállalatoktól és vállalkozásoktól is.

Kiemelt támogatás

Az elért eredményekről szólva az államtitkár hozzátette: a kormány a maga eszközeivel kiemelten támogatja, hogy a vállalataink innovatív, új, a termelékenységet és a hatékonyságot emelő beruházásokat, fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek így érdemben tudnak majd hozzátenni a gazdasági növekedéshez – mutatott rá az államtitkár.

„Olyan lépéseket teszünk az adózás, a béremelések, a szakképzés és a beruházások támogatása terén, amelyek hozzájárulnak vállalataink hatékonyságának és piacképességének emeléséhez” – fejtette ki.

Négy fő irány

A tartósan magas növekedés elérése érdekében a kormány négy fő irányt jelölt meg, ahol szükséges előrelépnünk: csökkenteni kell az állami kiadások arányát, továbbra is fontos feladat a beruházások ösztönzése, erősíteni kell a kiszámítható beruházási környezetet, és mindent meg kell tenni a még meglévő munkaerő-tartalékok kiaknázásáért – fogalmazott Rákossy Balázs, aki szerint a projektmenedzsment és az állam szerepe a kezdetektől összefonódik: mindkettő célja a közös tevékenységek megszervezése. 

A projektmenedzsment szakma erejét és gazdasági potenciálját méltatva Rákossy Balázs kiemelte, hogy munkájuk minden gazdasági területen megnyilvánul, az előző években díjazott szakemberek is éppúgy reprezentálják a banki szektort, mint a telekommunikációs vagy az IT-ágazatot. Minderre azért is mutatkozik nagy szükség, mert a projektmenedzserek egy-egy konkrét feladat felelőseként vagy gazdájaként a magyar gazdaság versenyképességét erősítik, szövetségben állnak az adott projekt minden érintett szereplőjével.

A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla a fődíjat ezévben Kertész Máténak ítélte oda, aki a Nemzeti Vagyonkezelő portfóliójába tartozó regionális vízi közmű társaságok pénzügyi számviteli folyamatainak hatékonyságfejlesztése programját vezette sikerre. A különdíjat pedig Szabadkai Zsombor, a Tomlin Kft. projektvezetője nyerte el, aki a Magyar Telekom Székház irodaházának megvalósítását menedzselte.

Pr7
Forrás: Pénzügyminisztérium

Partneroldalak