2019. június. 26. szerda - János napja van
Banner
Banner
Banner
Erőteljes fejlesztési folyamat indult el a kormányzati informatikában

Erőteljes fejlesztési folyamat indult el a kormányzati informatikában

2014. február 19. 17:31

A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat a korábbinál lényegesen nagyobb kapacitást biztosít és védelmet nyújt, miközben a kiadásokat még csökkenteni is tudta a kormányzat - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Emlékeztetett: számos nagy állami informatikai rendszer, illetve a kapcsolódó adatok, adatbázisok üzemeltetése került ki korábban a piacra hazai és külföldi cégekhez, a 2010-es kormányváltás után pedig az első intézkedések között szerepelt ennek megállítása, illetve visszafordítása.
Minden, a nemzeti adatvagyon védelméről szóló törvényben megjelölt intézményt és alkalmazást sikerült visszaszervezni, illetve megszerezni a tulajdonjogot azoknál az alkalmazásoknál, amelyeket állami pénzből kifejlesztve külső cégekhez telepítettek - hangsúlyozta Vályi-Nagy Vilmos.
Mindez azzal is járt, hogy újra tudták szervezni a kormányzati informatika üzemeltetési feladatait, újra tudták tervezni azokat az európai uniós forrásokat, amelyekkel a piac és a közigazgatás infokommunikációs célú  fejlesztéseit támogatták, illetve el tudtak kezdeni olyan jelentős informatikai fejlesztéseket, amelyek Európában is egyedülálló megoldásokat hoztak létre - közölte.
Vályi-Nagy Vilmos kiemelte: sikerült állami tulajdonban lévő, nagy teljesítményű gerinchálózatot létrehozni. A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat száz százalékban kiszolgálja a közigazgatást, a korábbinál lényegesen nagyobb kapacitást biztosít és védelmet nyújt a külső támadásokkal szemben - mutatott rá az államtitkár. Hozzátette: az évi mintegy 100 milliárd forintos kormányzati informatikai kiadásokat 2010-hez képest csaknem 30 százalékkal, mintegy 30 milliárd forinttal csökkentették.
A kormány elfogadta a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiát, amely meghatározza azokat a területeket, célokat, amelyeket a következő hét évben meg kívánnak valósítani. Ehhez a programhoz jelentős összegű forrás áll majd rendelkezésre, a tervek szerint 350 milliárd forintos lesz az uniós keret, amely háromszorosa a 2007-2013-as időszak keretének - összegezte Vályi-Nagy Vilmos.
Az államtitkár kiemelte azt is: február végén lezárul egy 2,85 milliárd forintos, uniós támogatású informatikai fejlesztés, ennek eredményeképpen olyan, úgynevezett felhő szolgáltatás indul kormányzati és közigazgatási intézmények számára, amellyel Európában egyedülálló módon lehetőség nyílik virtuális szerver igénybevételére.
A szolgáltatás márciustól élesben is elindul - mondta el Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. vezérigazgatója.
Az elmúlt év fejlesztéseivel kapcsolatban egyebek mellett kiemelte az elektronikus útdíj bevezetését. A rendszer a tavaly július 1-jei indulásától 98 milliárd forint bevételt hozott, és 120 ezer regisztrált gépjármű használja - közölte Szabó Zoltán Attila.

Forrás: MTI

Partneroldalak