2018. december. 13. csütörtök - Luca napja van
Banner
Banner
Banner
Félbillió forint fölött a lízingpiac

Félbillió forint fölött a lízingpiac

2018. november 12. 16:15

Megint kétszámjegyű növekedés következett be a magyar lízingpiacon: a finanszírozott összeg 17 százalékkal 500 milliárd forint fölé került az év első kilenc hónapjában – közölte a Magyar Lízingszövetség. Az építőipari boom jól látszik a lízingpiacon is, 48 százalékos volt a növekedés az építőgépeknél, ez pedig hozzájárul az elavult géppark korszerűsödéséhez.

Több mint 500 milliárd, azaz több mint félbillió forint – az év első kilenc hónapjában ekkora értékben nyújtottak finanszírozást a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai. Ez egyrészt 17 százalékos éves növekedést jelent, másrészt, többéves rekordnak felel meg, és megközelíti a két évvel ezelőtti teljes éves volument 

Jelentős pluszra is van példa

„Lényegében minden lízingpiaci szegmensben növekedés történt. Egyre jobban látszik az, hogy a járműfinanszírozás mellett a cégek sok eszköznél veszik igénybe a lízingfinanszírozást” – értékelte a legfrissebb adatokat Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Hozzátette: a magyar gazdaságon belül kiemelkedő növekedést mutató építőipari bővülés a lízingpiacon is tetten érhető. Az építőipari gépek esetében ugyanis a finanszírozott összeg 18 milliárd forintra rúgott, ami kiugró, 48 százalékos növekedésnek felel meg. Utóbbi eredménnyel ez a szegmens érte legjelentősebb emelkedést a lízingpiacon belül és ez hozzájárul ahhoz, hogy az elavult építőipari géppark a korszerűbbé váljon.”

Szeretik a magánszemélyek

Szintén segíti a lízingpiaci növekedést a járműpiacon látható bővülés. Az év kilenc hónapja alatt csaknem 105 ezer új személyautó kelt el, ami 26 százalékos emelkedést jelentett. Ehhez képest a lízingpiacon 46 százalékkal, több mint 135 milliárd forintra nőtt az új személyautókhoz és kishaszongépjárművekhez nyújtott finanszírozott összeg. „Látványos a magánszemélyeknél bekövetkezett növekedés, ők több mint 43 milliárd forintért vettek igénybe lízingfinanszírozást, ez mintegy 53 százalékos fejlődést jelent. A magánszemélyek újautó-vásárlásainál a lízing részesedése újból megközelíti a negyven százalékos szintet” – mondta Nyikos Katalin. 

Az eredmény azért is figyelemre méltó, mert az új autók finanszírozásában úgy sikerült elérni a kiemelkedő számokat, hogy szeptemberben a piac megtorpant az úgynevezett WLTP fogyasztási szabvány bevezetése miatt. A használt személy-, illetve kisteherautók megvásárlásához nyújtott finanszírozással együtt így az új üzletek volumene az első kilenc hónapban meghaladta a 180 milliárd forintot, ami kiemelkedő, 38 százalékos növekedésnek felel meg. Ezt kiegészíti még mintegy 58 milliárdos flottafinanszírozás is, ami szintén növekedett a korábbi évhez képest.  

Két számjegyű plusz a teherautóknál is

A lízingpiaci szempontból szintén különösen fontos, teherautó-finanszírozásban is növekedés következett be: a finanszírozott összeg szeptember végén mintegy 138 milliárd forintra rúgott, ami 12 százalékos bővülésnek felel meg. Ugyancsak 12 százalékkal, csaknem 59 milliárd forintra emelkedett a kihelyezett összeg a mezőgazdasági gépeknél. „Ez nem meglepő. Az agrárgépek évek óta az egyik legkiegyensúlyozottabb  szegmenst jelentik a lízingpiacon és ez a folyamat itt is segíti azt, hogy a teljes géppark mielőbb megújuljon” – emelte ki Nyikos Katalin.

Az elnök a többi részpiac teljesítményéről szólva elmondta, hogy bár a gépek esetében a finanszírozott összeg tíz százalékkal 43 milliárdra csökkent, ez többéves távlatban azért magas szintet jelent. A visszaesésben pedig szerepet játszik az egy évvel korábbi rekordösszeg, valamint az, hogy sok gépberuházást érintő közbeszerzés van folyamatban, amelyeknél a tender lezárása után kapnak szerepet a lízingcégek, így ezen a téren az év utolsó hónapjai jelentősen befolyásolják az éves számokat.

Marad az emelkedés kihívásokkal

Nyikos Katalin a jövőről szólva elmondta, a lízingpiaci szereplők tisztában vannak azzal, hogy a negyedévről negyedévre látható két számjegyű növekedés nem tartható a végtelenségig. Mindazonáltal a rugalmas és olcsó finanszírozást jelentő lízingre egyre nagyobb szüksége van a vállalkozásoknak, ez pedig támaszt ad a piacnak. A makrogazdasági környezet kedvező, elég csak az építőipari boomra vagy a beruházások bővülésére gondolni. Ugyanakkor az alacsony kamatkörnyezet, ezzel összefüggésben a szűk marzsok mellett az adminisztrációs és szabályozási kötelezettségek a lízingcégek jövedelmezőségét hátrányosan érinti. Ez egyértelműen kihívást jelent a számukra, igaz, ezt hatékonyság javításával és a digitális megoldásokkal orvosolni lehet. Nyikos Katalin az emelkedésnek induló kamatok kockázatként jelentkezhetnek majd a piacon, erre a rizikóra pedig a fix törlesztésű lízingkonstrukciók jelentik az egyik megoldást. 

Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a kamatok emelkedése miatt a különböző – akár államilag támogatott – refinanszírozási konstrukciók fontosabbá válhatnak a lízingpiacon. „Egyelőre korai lenne megjósolni, hogy a Magyar Nemzeti Bank új, NHP Fix néven induló programja hogyan érinti majd jövőre a lízingpiacot, mindenesetre bízunk benne, hogy hozzájárul majd a növekedéshez” – tette hozzá. A Magyar Lízingszövetség előrejelzése szerint rövid és középtávon egyaránt stabil növekedés várható a finanszírozott összeget tekintve, ezzel párhuzamosan pedig az univerzális finanszírozás, azaz a járművek mellett az eszközfinanszírozás térnyerése várható.

Hunyor Erna Szofia
Forrás: Pr7/Magyar Lízingszövetség

Partneroldalak