2019. szeptember. 23. hétfõ - Tekla napja van
Banner
Banner
Banner
Komoly drágulás az új lakásoknál, meglepetés a használtaknál

Komoly drágulás az új lakásoknál, meglepetés a használtaknál

2018. január 29. 9:45

Jelentősen, 12,2 százalékkal drágultak az új lakások a múlt év harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. Január közepén a legnépszerűbb 50-70 négyzetméteres budapesti lakások átlagos négyzetméterára 673 ezer forint volt. Debrecenben 396 ezer forint, Szegeden 383 ezer forint, Győrben pedig 337 ezer forint volt az átlagár. A használt lakásoknál fordulat történt, bár az árak emelkedtek, a drágulás mértéke a 2014-es szintre lassult.

Folytatódott a lakáspiacon az áremelkedés és az is látható, hogy az új lakások nagyobb mértékben drágultak, mint a használtak – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből. A legfrissebb KSH adatok szerint ugyanis országos átlagban az új lakások ára 12,2 százalékkal volt magasabb 2017 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban és azóta is nőttek az árak éves összevetésben.

A portál adatai szerint a legnépszerűbb méretű, 50-70 négyzetméteres új lakások átlagos négyzetéterára január közepén Budapesten 673 ezer forint volt. Győrben 337 ezer forintnál járt a szóban forgó új építésű lakások átlagára, Debrecenben és Szegeden pedig 396 ezer és 383 ezer forintba került egy-egy négyzetméter.

A drágulás oka

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „Az új lakások több tényező miatt drágulnak nagyobb mértékben, mint a használtak. Egyrészt a korábbi években hiány volt az új lakásokból, ami fokozott keresletet generált. Emellett az új lakások építésének költsége az utóbbi időszakban a munkaerőhiány és az építőanyagok iránti megnövekedett kereslet miatt jelentősen emelkedett.” A szakember szerint az idén és jövőre évente legalább 20-25 ezer új lakás kerül átadásra, ennek több mint felét eladási céllal építik a vállalkozók.


A munkaerőhiány és az építőanyagok iránti megnövekedett kereslet mind drágította az új lakások árát    Fotó: MTI

Az elemzés a lakáspiac másik fontos mutatójáról, az adásvételek számáról azt írja, hogy a múlt év első kilenc hónapjában 95 ezer tranzakció történt, ami négy százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Balogh László szerint bár országos szinten nőtt az adásvételek száma, ugyanakkor a fővárosi piacon már stagnálás látható. Ez pedig azzal magyarázható, hogy a budapesti piacon sok új lakás jelent meg, de a használt lakások piacán a kínálat nem bővül a korábbi évekhez hasonló mértékben és ez a két tényező kiegyenlítheti egymást. „A fővárosban egyre kevésbé vásárolnak az emberek lakást ilyen magas árakon, így a 2015 és 2017 között megfigyelt 15-20 százalékos éves szintű áremelkedés mértéke 2018-ban már jóval szerényebb lehet. Árcsökkenésre azonban idén sem lehet számítani”– fogalmazott a szakember.

Szelídül a használt lakások áremelkedése

A KSH legfrissebb adatai szerint a használt lakások a múlt év harmadik negyedévében 8,4 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest. Az elemzésből az is kiderül, hogy hasonlóan alacsony drágulásra a használt lakásoknál utoljára 2014 utolsó negyedévében volt példa. Ugyanis 2015-től kezdődően jellemzően két számjegyű volt az áremelkedés éves mértéke. Balogh László szerint ez beigazolja a lassuló áremelkedéssel kapcsolatos várakozásokat, ami idén még tovább folytatódhat. A szakértő hozzátette azt is, hogy az enyhülő áremelkedés kiszámíthatóbb és fenntarthatóbb irányt szabhat idén az ingatlanpiacnak.

Hunyor Erna Szofia

Forrás: Pr7/Ingatlan.com

Partneroldalak