2018. október. 19. péntek - Nándor napja van
Banner
Banner
Banner
Mérsékelt optimizmus

Mérsékelt optimizmus

2018. augusztus 7. 14:36

Év elejéhez képest mérséklődött az optimizmus a hazai nagyvállalatok körében. A legnagyobb hazai cégek egy éves várakozásait jelző K&H nagyvállalati növekedési index három ponttal csökkent, így jelenleg nyolc ponton áll, mivel a cégek kisebb árbevétel-növekedéssel és beruházási szándékkal terveznek.

Visszafogták következő egy évre vonatkozó várakozásaikat a hazai, kétmilliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok. A növekedési kilátásokról képet adó K&H nagyvállalati növekedési index hárompontos csökkenést követően jelenleg nyolc ponton áll.

„A hazai nagyvállalati döntéshozók körében végzett felmérésünk eredménye szerint a csökkenés ellenére a cégek óvatos optimizmussal tekintenek az előttünk álló egy évre. Ezzel együtt az is jól látható, hogy az elmúlt fél évben egy lassú csökkenő trend vette kezdetét” – hívta fel a figyelmet Patrick Van Overloop, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője.

„A vállalatok továbbra is saját helyzetüket látják kedvezőbbnek – annak ellenére, hogy a vállalati részindex 15-ről 11 pontra süllyedt –, miközben a gazdasági környezettel kapcsolatos várakozások gyakorlatilag nem változtak az előző negyedévhez képest. A makrogazdasági részindex jelenleg -1 ponton áll, ami azt jelzi, hogy a cégek várakozó állásponton vannak a gazdasággal kapcsolatban” – részletezte az eredményeket Patrick Van Overloop.

Kisebb árbevétel, kevesebb beruházás

A nagyvállalatok saját kilátásainak tavaly év végéhez képest borúsabb megítélése mögött leginkább az alacsonyabb várt bevétel-növekedés és beruházási szándék áll. A szektor átlagosan 1,6 százalékos árbevétel-növekedést valószínűsít a következő egy év során, ami jelentős visszaesés az előző negyedévi 2,8 százalékhoz képest. Feltehetően ezzel függ össze a szerényebb beruházási hajlandóság is, ugyanis 54 százalékról 43 százalékra visszaesett a következő egy évben fejlesztést tervező cégek aránya.

Jelenlegi szinten maradhat a gazdaság

A gazdasági kilátásokat illetően a vállalatok többsége a jelenlegi növekedési ütem fennmaradásával számol egyéves (71%) és hároméves (52%) időtávon egyaránt. „Az előttünk álló egy évben a vállalatok ötöde, hároméves időtávon pedig a cégek 35 százaléka várja a gazdaság további élénkülését. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok szerint a magyar gazdaság akár túl is szárnyalhatja az MNB legfrissebb, júniusi inflációs jelentésében közölt idei 4,4 százalékos és jövő évi 3,5 százalékos várható gazdasági növekedést” – mondta el a szakember.
 

Pr7
Forrás: K&H

Partneroldalak