
Új üzemcsarnokot avatott a Hirschler-Glas Kft.
Új, ezer négyzetméteres üzemcsarnokot avatott Sopronban a Hirschler-Glas Kft.
A kormány kiemelten támogatja a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, ezért indult el az Ipar 4.0, az Irinyi-terv és a Beszállító-fejlesztési program – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Sopronban, a Hirschler Glas Kft. új, összesen ezer négyzetméteres üzemcsarnokainak avatási ünnepségén.
A mostani beruházást a magyar kormány az Irinyi Terv pályázatán keresztül 195,6 millió forinttal támogatta. Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Parlamenti Államtitkára hangsúlyozta: a kormányzat komoly feladatának tekinti a hazai kis- és középvállalati szektor támogatását. A Hirschler-Glas Kft. története igazi sikertörténet, hiszen egy hazai tulajdonú vállalatnak sikerült az európai autóipar elsőkörös top-beszállítói közé kerülnie. Ehhez a folyamatos gyártásfejlesztés mellett komoly innovációs kapacitás létrehozására és működtetésére is szükség volt. A cég folyamatos beruházásai révén olyan új, hazai munkahelyek jönnek létre, ahol a versenyképes tudást versenyképes bérekkel tudják honorálni – nem véletlen, hogy az új gyáregységben már külföldről visszatért munkavállalók is dolgoznak.
Cseresnyés Péter Pkiemelte: az autóipari beszállító a jövő munkaerő-piaci kihívásaira adott válaszban is partnere a kormányzatnak, hiszen a vállalat a nyugat-magyarországi régió egyik duális képzési bázisa. Jelenleg a Soproni Egyetemnek biztosít szakmai gyakorlóhelyet. Amennyiben a remélt, új beszállítói státust sikerülne elnyerni, úgy az új gyártósor néhány magasan képzett mérnöknek is munkahelyet teremtene.
Kellenek a jól működő és stabil vállalkozások
Fodor Tamás, a város polgármestere a jól működő és stabil soproni vállalkozások szükségességét emelte ki. „Külön öröm számunkra, hogy ez a csarnok- és gyártósor bővítés egy olyan tradicionális soproni családi vállalkozásnál valósulhatott meg, mint a Hirschler-Glas Kft. Sopron megbecsüli vállalkozásait és segíti a további fejlesztéseket. A Modern Városok Programban ezért kapott kiemelt szerepet a gazdaságfejlesztés, melynek részeként új ipari park jön létre Sopronban, a vállalkozásokat pedig egy Innovációs és Technológiai Centrum fogja majd segíteni a folyamatos fejlődésben. Szintén jelentős hatása van a város gazdaságára az M85-ös gyorsforgalmi út kiépítésének is, amely szintén kormányzati források segítségével valósul meg”– tette hozzá a polgármester.
Hirschler Judit tájékoztatása szerint a társaság jelenleg 13 ország 26 gyártójának szállít visszapillantókat. A tavalyi évben árbevételét 44 százalékkal, 660 millió forintra emelte a cég, s a beruházás finanszírozása mellett 37,2 millió forintos adózott nyereséget ért el. A vállalkozás előtt további fejlesztési lehetőségek nyílnak meg. Az új üzemmel a gyártócég pályázik a Ficosa International és a Dacia (Renault Group) TIR-1-es beszállítói pozíciójának elnyerésére, aminek révén több Dacia modell mellett IVECO kamionok és Volkswagen kishaszongépjárművek visszapillantó tükreit gyárthatná a vállalat egy évtizeden keresztül.
A partnerség elnyerése a tulajdonos-ügyvezető szerint akár újabb harminc százalékos növekedést is jelenthet a soproni vállalkozásnak. Az elképzelések szerint új, automatizált gyártó és összeszerelő sorok üzembe helyezése mellett további ötvenszázalékos munkaerő-fejlesztéssel járna a megvalósítás. Az előkészületek folynak, a projekt a tervezési szakaszban van, a források és támogatási lehetőségek felkutatása zajlik – mondta Hirschler Judit.
Pr7
Forrás: Hirschler-Glas Kft.