2018. július. 21. szombat - Dániel napja van
Banner
Banner
Banner
Húszezernél több a betöltetlen állás az IT szektorban

Húszezernél több a betöltetlen állás az IT szektorban

2018. április 24. 13:31

Ma még feltűnően alacsony az informatikai szektorban dolgozó nők aránya, de a szakma egyre nyitottabb, sőt az IT szféra valódi karrierlehetőséget biztosít számukra. A képzési és átképzési programoknak köszönhetően ma már szinte bárkiből sikeres informatikai szakember válhat, a befektetett erőforrások pedig hamar megtérülnek.

Gyakori sztereotípia, hogy a férfiak jobban érdeklődnek a szoftverfejlesztés iránt és alkalmasabbak is rá, mint a nők, ezt azonban semmilyen felmérés vagy tapasztalat nem támasztja alá. Nemzetközi kutatások ugyanakkor azt igazolják, hogy az azonos korcsoportba tartozó iskolás lányok matematikai készsége legalább olyan jó, mint a fiúké.

Az informatikus pályát mégis nagyon kevés lány választja. A Stackoverflow fejlesztői fórum kutatása szerint a programozóként dolgozó nők aránya alig éri el a hét százalékot. Ennek azonban nincs tudományosan igazolt oka. A férfiak sincsenek genetikailag kódolva a kódolásra, nincs a vérükben a programozás. A lányok azonban, ha elnyomják magukban az ilyen irányú érdeklődésüket, meg sem fontolják ezt a karrierlehetőséget, akkor nem javul majd a nemek aránya. Ahogy azt Kata, egy mérnökinformatikus hallgató találóan megfogalmazta: „Nekem elfelejtettek szólni, hogy a programozás nem lányoknak való. Így aztán eszembe se jutott, hogy miért ne választhatnám ezt a szakmát.”

Rövid átképzés

Bátorítani, inspirálni, sikerélményt adni és megerősíteni a programozás iránt érdeklődő lányokat – ez a célja például a Skoolnak. A program a 2014-es indulása óta 1569 fiatal lány vett részt a műhelyfoglalkozásokon, amelyeket nagy informatikai cégeknél szerveztek. A 10 és 18 év közötti lányok szombatonként különféle foglalkozásokon ismerkedhetnek a programozás világával, így a mentorok segítségével bepillantást nyernek a szoftverfejlesztés kulisszatitkaiba. 

„A Skool célja, hogy a lányok is megismerjék a lehetőségeiket ezen a területen, és magabiztosabbá váljanak a digitális világban” – mondta el Guzsaly Péter, a Skoolt létrehozó Technológiai Oktatásért Alapítvány operatív igazgatója.


A sikeres nők karrierje bizonyítja, hogy az informatika nem csak a férfiak számára van fenntartva   Stockphoto

A legtöbb diák fejében már az érettségi előtt eldől, hogy milyen irányban szeretne továbbtanulni. A 15-16 éves korosztályra két tényező hat erőteljesen: a társadalmi sztereotípiák és minták. Utóbbi miatt különösen fontosak azok az IT-szakemberek, akik példaképeknek tekinthetőek. Például olyan sikeres nők, akiknek karrierje bizonyítja, hogy ez a terület nem csak a férfiak számára van fenntartva. A ma elérhető átképzési lehetőségeknek hála néhány hónap alatt – korosztálytól és nemtől függetlenül – szinte bárkiből lehet informatikai szakember.

„A különféle, gyerekeknek szóló, akár iskola mellett is végezhető informatikai képzések, tanfolyamok, vagy azután maguk az egyetemi évek igen költségesek is tudnak lenni. Ha gondot okoz a tandíjak és egyéb továbbképzések kifizetése, érdemes számolni a személyi kölcsön lehetőségével. A jövőbe történő befektetés ugyanis gyorsan megtérülhet, sokan a képzéseket követően találják meg és töltik be álmaik állását” – tette hozzá Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

Hatékonyabb munkavégzés

A jól képzett szoftverfejlesztőkért kapkodnak a munkaerőpiacon. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) kutatása szerint jelenleg mintegy 22 ezer betöltetlen állás van a területen. Ráadásul az informatikai cégeknek is elemi érdekük a nők nagyobb arányú foglalkoztatása, a „nőITés”. Több európai egyetem kutatója által jegyzett tanulmány szerint, ha egy fejlesztői csapatban lányok is dolgoznak, lerövidül a feladatok megoldásának ideje, tehát lényegesen hatékonyabbá válik a munka.

Hunyor Erna Szofia

Forrás: Pr7/OTP Bank

Partneroldalak