2020. szeptember. 28. hétfõ - Vencel napja van
Banner
Banner
Banner
Szaúd-Arábia várja a magyar exportőröket

Szaúd-Arábia várja a magyar exportőröket

2016. február 25. 12:15

Magyarország megítélése nagyon jó Szaúd-Arábiában, ami sivatagi ország lévén különösen nyitott a vízgazdálkodásban utazó cégek szolgáltatásai iránt. A közel-keleti királyságban emellett népszerűek a magyar tej- és sajttermékek, de a gyógyszer-és élelmiszeripar is számos exportőr számára tartogat lehetőségeket - közölte Szabó László államtitkár.

A tudományos és gazdasági élet képviselőinek kíséretében érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Rijádba a sivatagi királyság fővárosába Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Elmondta, a két ország viszonya politikailag rendezett, és szaúdi tárgyalópartnereivel egyeztették a kétoldalú együttműködés területeit. Mint fogalmozott, nagyon pozitív és nyitott az a környezet, amelyet Szaúd-Arábia jelent Magyarország számára. Az államtitkár találkozott Mohammed bin Abdulrahman Al-Mesallal, a szaúdi élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság ügyvezető elnökével, akivel a magyar marhahús jövőbeli exportjáról tárgyaltak.

A politikus reményét fejezte ki, hogy hamarosan feloldják a termék importjára a kéknyelv betegség miatt korábban elrendelt szaúdi tiltást. Megjegyezte, hogy ezt az emberre nem veszélyes kórt más betegségekhez hasonlóan nagyon jól ellenőrzés alatt tartja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelynek képviselői már jártak is a szaúdi hatóságoknál a marhahús-export ügyében. Az államtitkár emlékeztetett arra a marhahús-szállítmányra, amelyet egy hónappal ezelőtt vittek Magyarországból Kínába, az Európai Unióból először. Az áru külön érdekessége, hogy a szarvasmarhákat az arab elvárásoknak megfelelően ’halal módon” vágták le, vagyis mind a technológiát, mind pedig a Szaúd-Arábia által elvárt jó minőséget biztosítani tudja hazánk - jegyezte meg Szabó László.


Szabó László államtitkár

Népszerű magyar tejtermékek

Kitért arra is, hogy a magyar kormány stratégiai partnerének számító Kőröstej termékei nagyon népszerűek a Perzsa(Arab)-öböl menti országban, s a cég a szaúdi sajtpiac egyharmadát uralja. Szabó László elmondta: bízik benne, hogy egyre több magyar exportőr fel tudja fedezni magának az öböl menti régiót, ahol a prémium minőségű árut prémium árral díjazzák, ez pedig nagyon jó kitörési lehetőséget jelent a magyar kis- és középvállalkozásoknak. A sivatagi királyság ugyanis nagyon sokféle élelmiszeripari cikk behozatalában érdekelt, hiszen a tengervíz sótalanítása által jelentett nehézségek miatt az ország feladott minden olyan mezőgazdasági tevékenységet, amely vízigényes.

A magyar küldöttség megbeszélést folytatott még Turki bin Szaúd bin Mohammad al-Szaúddal, az Abdel-Azíz Király Tudományos és Technológiai Központ elnökével, és az intézet vezetőségével. A központban jelenleg négyezer tudós folytat kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet, de a cél az, hogy ezt a létszámot 12 ezer főre növeljék, s szívesen együttműködnének magyar tudósokkal is. Az intézet fő profilja a nanotechnológiai és ideggyógyászati fejlesztések, s a kutatások az orvostudomány mellett a kőolajipari ágazatot is szolgálják. Szabó László beszámolt arról is, hogy részt vett a második Magyar-Szaúdi Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén, ahol a mezőgazdaság, kutatás-fejlesztés, oktatás, sport és a megújuló energia terén kínálkozó együttműködési lehetőségekről tárgyaltak. Az államtitkár elmondta, hogy a két kormány aláírt egy infokommunikációs megállapodást.

Végül pedig megnyitotta Rijádban a magyar vízumközpontot, amelyhez hasonló egyidejűleg az ország további két nagyvárosában, Dzsiddában és al-Hobarban is nyílt. Remélhetőleg így hónapokon belül meg fog sokszorozódni a Szaúd-Arábiában kiadott vízumok száma, amely tavaly 2 ezer volt - mondta az államtitkár.

 

Forrás: Pr7/kormany.hu/MTI

Partneroldalak