2018. szeptember. 19. szerda - Vilhelmina napja van
Banner
Banner
Banner
Dunakeszin még nem ért véget az ingatlanárak emelkedése

Dunakeszin még nem ért véget az ingatlanárak emelkedése

2018. április 3. 16:21

Óriási a kereslet, amit nem tud követni a kínálat – így az árak folyamatosan emelkednek. Az újépítésűek iránt jelentős az igény, de már kevés az eladó telek, ahol építkezni lehetne. Ezek a jellemzői most Dunakeszi ingatlanpiacának, ahol a közeljövőben sem várható megtorpanás.

Pezseg az ingatlanpiac Dunakeszin, de a kínálat nem igazán éri utol a keresletet: „kevesebb az eladó ingatlan, mint amire szükség lenne, és ez főleg a használt, jó állapotú ingatlanokra vonatkozik”. Utóbbiakból egyrészt kevés van a piacon, másrészt ezeket keresik a leginkább – mondta Kovács Péter, a Balla Ingatlan dunakeszi irodájának vezetője.

Magasan járnak az árak

Az árak ebben a szegmensben kirívóan magasak. Ez azt jelenti, hogy egy lakóparki, azaz újszerű, 6-10 éves, 140 négyzetméteres – nappali plusz négyszobás – családi ház ára ma már eléri a nyolcvanmillió forintot. Szívesen vennének persze az emberek ennél kisebb, 70-80 négyzetméteres, jó állapotú házakat, ilyenek azonban ritkán bukkannak fel.

Amivel inkább találkozni lehet ebben a méretkategóriában, azok a bontandó, régi házak, melyek helyén vállalkozók építenének új ingatlanokat. Nagyon ritka, amikor egy ilyen Kádár-kocka felújításának nekifut az új tulajdonos, főleg, hogy egyre kevésbé vannak elérhető szakemberek, akiket megbízhatnának a felújítással. Ráadásul ezek a régi házak sem olcsók: egy ezer négyzetméteres telken álló nagyobb ingatlan ára több mint negyvenmillió forint – jegyezte meg az ingatlanközvetítő.

Az árak tehát magasak, ráadásul úgy tűnik még feljebb fognak kúszni. Csak az év eleje óta tíz szalékkal drágultak az újépítésűek, ami pedig húzza magával a használt lakások árát is. Ennek ellenére túl sok új fejlesztéssel nem lehet találkozni, aminek az is az oka, hogy „Dunakeszire lassan ki lehet tenni a megtelt táblát” – vázolta a helyzetet Kovács Péter.

Eladó telek nincs

Egyetlen olyan lakópark van Dunakeszin, ahol újépítésű lakásokkal lehet találkozni. Négyzetméteráruk 420 ezer forintnál indul és 550 ezer forintig is felmehet. Sajnos azonban az újszerű használt lakások sem olcsóbbak – hangsúlyozta a szakember, aki megjegyezte, hogy eladó telek pedig nincs. Ha mégis hozzájutnak is egyhez a beruházók, akkor az olyan drága, hogy a rajta épülő ingatlan ára is rendkívül magas lenne. Ez is határt szab az építkezéseknek.


Dunakeszi magas ingatlanárainak oka Pest közelsége, és az hogy több útvonalon is be lehet jutni a fővárosba
Fotó: MTI

Kovács Péter szerint az alku az újépítésű ingatlanoknál nem jellemző. Ha egy klímát sikerül belealkudni az árba, akkor „az már nagy teljesítménynek mondható”. A használtaknál valamivel nagyobb mértékű árengedményt érhetnek el a vevők, de ez még így sem éri el az öt százalékot.

Mennyivel drágább Dunakeszi?

Dunkeszi egyébként a közelében található Fóthoz és Gödhöz viszonyítva drágább település. Ez egy ikerháznál nagyjából 5-10 millió forintos árkülönbséget jelent. Az oka elsősorban Pest közelsége, az hogy több útvonalon is be lehet jutni a fővárosba. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezeken az utakon mindig könnyű lenne közlekedni – tette hozzá Kovács Péter. Ám a közlekedési nehézségek a környék többi településére is jellemzőek.

Dunakeszin belül is vannak persze kedveltebb és az átlagnál is drágább részek: a leginkább felkapott lakópark a Tóváros, mely körülbelül tíz éve épült, így mára kialakult a növényzet, így nagyon esztétikus környezetet kínál az itt lakóknak. Az árak viszont emiatt mintegy húsz százalékkal magasabban járnak, mint az átlag. A településre egyébként jellemzően a fiatalok érkeznek lakásvásárlási szándékkal, és nagyrészt hitelre vásárolnak. Az önerő náluk minimális, mindössze húsz százalék körüli. A csok-kal is próbálnak élni, ez azonban nem mindig sikerül. Az idősebb korosztályra, vagyis a 40-45 év körüliekre már nagyobb arányban jellemző a készpénzes vásárlás – tette hozzá az ingatlanközvetítő.

Nem várható, hogy az áremelkedés véget ér

Ami a bérlakásokat illeti, nagyon szűk a kínálat, az árak itt is magasan járnak: egy másfél szobás panellakás bérleti díja havonta 90 ezer forint plusz rezsi, egy 80 négyzetméteres sorházé 160 ezer forint, míg egy teljesen újépítésű ikerház bérleti díja eléri a 400 ezer forintot is. A jó árak ellenére az a befektetői kör, amelyik üzletszerűen ezzel foglalkozik, hiányzik, csak egy-egy magánszemély fordul elő, aki kiadja megvásárolt ingatlanját.

Ami pedig a jövőt illeti, Kovács Péter szerint a továbbiakban is áremelkedés valószínű a piacon. Hiszen az újépítésűek egyre csak drágulnak a növekvő építőanyag-árak, a szakemberek hiánya, valamint a szűkös telekkínálat miatt. Ez pedig húzza magával a használt ingatlanok árát is, és egyelőre nem látni semmi okot arra, hogy ez az áremelkedés megállna.

Pr7
Forrás: Balla Ingatlan

Partneroldalak