2017. december. 14. csütörtök - Szilárda napja van
Banner
Banner
Banner
Ilyen ingatlanra még bátran alkudhat

Ilyen ingatlanra még bátran alkudhat

2016. április 29. 10:13

Bár egy év alatt jelentősen emelkedtek a négyzetméterárak, a tapasztalatok szerint jó eséllyel indulunk az alkudozásban, ha nyaralót vásárolnánk. A legnépszerűbb célpontok - nem meglepő módon - a Balaton környéke és a Dunakanyar. 

Az idén január és április közepe között a nyaralók átlagos négyzetméterára országos szinten a kínálati piacon 188 ezer forint volt, ami 6,2 százalékos drágulásnak felel meg éves összevetésben. Az áremelkedés mellett az is a nyaralók piacának élénkülésére utal, hogy már az idén több nyaralót adhattak el a tulajdonosok, mint a múlt év egészében - áll az ingatlan.com elemzésében.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Az átlagárakban jelentős a szórás, több százezer forintos különbség is lehet a nyaralók átlagos négyzetméterára között attól függően, hol helyezkednek el az országban. Három népszerű megye emelhető ki a nyaralópiacon belül. A Balaton déli partja miatt Somogy megye, az északi part miatt Veszprém megye, valamint a Duna-parti és a Dunakanyar közelében lévő ingatlanok miatt Pest megye emelkedik ki a mezőnyből.”

Veszprém megyében az idén a nyaralók átlagos négyzetméterára 239 ezer forint volt, ami 5 százalékos drágulást jelent éves szinten. Somogy megyében 9 százalékkal 237 ezerre nőttek az árak, Pest megyében pedig szintén 9 százalékos áremelkedés eredményeként 188 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár a nyaralóknál. “A friss adatokból egyértelműen látszik, hogy az ingatlanpiaci élénkülés megérkezett a nyaralók szegmensébe is. Fontos azonban kiemelni, hogy a nyaralóknál jó alkupozícióban vannak a vevők. A Balaton partján lévő - Veszprém és Somogy megyei - nyaralók esetében a végleges kínálati ár az eredetileg meghirdetett árnál 3, illetve 6 százalékkal alacsonyabb. Ez egy 15 millió forintos nyaraló esetében 450-900 ezer forintos tételt jelent” - közölte a szakember.

Sztártelepülések

Az ingatlanos portál a népszerűbb balatoni és Velencei-tavi településeken az összes lakás árának változását is megvizsgálta. A végeredmény szerint Balatonfüreden például a tavalyi 354 ezer forintról 392 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak. Siófokon a tavalyi 260 ezer forint körüli szintről 290-350 ezer forintos sávba került az eladó nyaralók és lakások többsége, de akad ennél magasabb négyzetméterár is a városban. Balatonalmádi ugyanakkor viszonylag stabil eredményt ért el: az átlagos négyzetméterárak idén is 275 ezer forint körül mozogtak. A Velencei-tó partján Gárdonyban lényegében 210-220 ezer forint körül stagnáltak a négyzetméterárak, Velencén azonban a kínálati adatok alapján 10-20 százalékkal 250-270 ezer forintra nőttek a négyzetméterárak. 

Összességében az egyértelműen látszik, hogy a nyaralókat is elérte az ingatlanpiaci élénkülés, igaz, az árakban településenként változó a helyzet. Az élénk belföldi turizmus és a növekvő ingatlanpiaci forgalom a következő hónapokra is mérsékelt árnövekedést jeleznek előre. A vevők számára azonban fontos lehet, hogy mindenképpen érdemes alkudozniuk, mert ezzel számottevően tudják lejjebb szorítani a végleges árat.

 

Forrás: Pr7/Ingatlan.com

Partneroldalak