2020. április. 5. - Vince napja van
Banner
Banner
Banner
Kevesen merik a munkahelyen nyomkodni új kedvencüket, pedig jó lenne

Kevesen merik a munkahelyen nyomkodni új kedvencüket, pedig jó lenne

2016. november 8. 11:27

A hazai cégvezetők jelentős része úgy van vele, hogy inkább otthon használja az okoseszközöket, annak ellenére hogy tudják, milyen hasznos lenne a vállalkozás számára is. Persze azért nem mindenki áll így az újdonságokhoz: a felsőfokú végzettségű és északnyugati vezetők sokkal nagyobb arányban bevállalósak.

A kis- és középvállalkozások vezetőinek jelentős része előbb magánemberként használ modern infokommunikációs megoldásokat, és csak később alkalmazza azokat az üzleti működés során is – állapította meg az a felmérés, amelyet a BellResearch és a Magyar Telekom közösen készített. Ez annak ellenére van így, hogy a magyar kkv-k többsége tisztában van azzal, hogy az informatikai fejlesztések üzletfejlesztési és költséghatékonysági szempontból is segíthetik a vállalkozás működését. Érettek tehát abból a szempontból, mit lehetne használni, más kérdés, hogy mennyit használnak valójában az infokommunikációs megoldásokból otthon, vagy a vállalkozásukban.

Nem az életkor a döntő faktor

A magáncélú és a cégszerű használat közötti eltéréseket jól mutatja, hogy közel másfélszer annyi kkv-vezető használ okostelefont vagy tabletet otthon a levelezéséhez, mint a munkahelyén. Az e-mailt, mint kommunikációs formát pedig magánemberként szinte minden, felsőfokú végzettségű cégvezető alkalmazza mindennapi élete során, ám a vállalkozásánál még nem feltétlenül van így. A felmérés szerint viszont sokat számít az is, hogy a cégvezető milyen képzettséggel rendelkezik: minél magasabb ugyanis az adott vezető iskolai végzettsége, annál nagyobb a valószínűsége a fejlett infokommunikációs eszközök használatának – magán- és vállalati célra egyaránt.

Szintén komoly eltéréseket mutatott ki a felmérés a vállalkozások földrajzi elhelyezkedése alapján – minél fejlettebb egy régió, annál intenzívebben használják a modern megoldásokat a cégek -, ugyanakkor az életkornak már jóval kevesebb a szerepe a digitalizációhoz való viszonyban.

„A felmérés eredményei alapján egyértelműen látszik, hogy a hazai kis- és középvállalkozások vezetői amellett, hogy tisztában vannak a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel, és nagy arányban képesek használni a modern infokommunikációs megoldásokat, még nem minden esetben jutottak el odáig, hogy ezeket a vállalkozásuknál is alkalmazzák. Az is látszik, hogy amilyen informatikai megoldásról a döntéshozó nem tud, azt nem fogja a vállalkozás életébe bevezetni, ezért a szolgáltatóknak nemcsak felelősségük, hanem üzleti érdekük is a kis cégek digitális edukációja” – hangsúlyozta Lakatos Péter, a Magyar Telekom a Magyar Telekom kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese.

Észak-Dunántúliak és diplomások előnyben

A modern infokommunikációs eszközök otthoni és vállalati használata alapján egyértelmű különbségeket mutatott ki a kutatás az előbbiek javára: dokumentumkezelő alkalmazásokat például a felsőfokú végzettséggel rendelkező kkv-vezetők 73 százaléka használ a munkája során, miközben magánemberként már jóval magasabb, 81 százalékos a mért arány. Hasonló a helyzet az okostelefon, vagy tablet segítségével folytatott levelezésnél, ahol 44, illetve 61 százalékos az arány az egyetemet vagy főiskolát végzett vezetőknél. Érdekes emellett, hogy miközben az e-mail-t, mint a kommunikáció eszközét személyes célra a felsőfokú végzettségű cégvezetők szinte mindegyike – 97 százaléka – használja, addig a vállalati vonalon már csak 83 százalék ez az arány.

Regionális szempontból szintén komoly eltéréseket térképezett fel a felmérés. A dokumentumkezelő alkalmazásokat például – a többnyire legjobb eredményeket mutató - észak-nyugati országrészben a vállalkozások vezetőinek 73, illetve 81 százaléka használja vállalati, illetve magáncélra, miközben a dél-nyugati régióban csak 49, illetve 58 százalékos penetrációt regisztráltak.

Figyelemre méltó viszont, hogy a digitalizáció folyamatát az egyes korosztályok szerint vizsgálva jóval kisebbek az eltérések, mint regionális szinten vagy az iskolai végzettség alapján. Jellemzően néhány százalékpontos az eltérés a legfiatalabb és legidősebb korosztály eredményei között: így például a munkahelyi e-mail használatban 67 és 73 százalék között szóródnak az eredmények, és a magáncélú alkalmazásnál is 6 százalékpontnyi a szórás (86, illetve 92 százalékos eredmény mellett).

 

Forrás: Pr7/Telekom

Partneroldalak