2018. október. 20. szombat - Vendel napja van
Banner
Banner
Banner
A sikeres pályázatok megnyitását kérik az építőiparosok

A sikeres pályázatok megnyitását kérik az építőiparosok

2017. december 19. 9:25

Az utóbbi öt-hat évben sikeresen működő pályázatok megnyitását kérik az építőiparosok, vagyis azt, hogy a kivitelezők mellett az építőiparnak dolgozó mérnöki szolgáltatók és tervezők is pályázhassanak.

A kivitelezők mellett az építőiparnak dolgozó mérnöki szolgáltatók és tervezők is pályázhassanak – ezt kérik az építőiparosok. Valamint azt, hogy az utóbbi öt-hat évben sikeresen működő pályázatokat nyissák meg – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Világgazdaságnak. Az ágazat számára húszmilliárd forintos beruházássegítő pályázati keret nyílik meg várhatóan januárban – jelentette be novemberben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. 

Koji László annyit árult el az új pályázati feltételek kimunkálásáról, hogy a szövetség az ágazati csúcstalálkozóra készített javaslatsorát a mostani tárgyalásokon is változatlanul képviseli. Eszerint a csomag egyik eleme a csekély összegű (de minimis) támogatások módosított változata lenne, melynek lényege: nem háromszor húszmillió forintig igényelhetnék az építőipari cégek, hanem a hatvanilliós plafont azonnal, egy körben kérhetnék, akár száz százalékos támogatási intenzitással, s nemcsak egyes régiókban, hanem a budapesti és a közép-magyarországi cégek is. 

Másik fontos változás, hogy a Ginop 1.2.1. csomagban meghirdetett pályázatok keretében beszerzett gépeket területi megkötések nélkül lehetne használni, az építőipar sajátosságait figyelembe véve. Azt is javasolják továbbá, hogy a húszmilliárdos keret egy részét a nagyvállalatok beruházási támogatása (NBT) formájában használják fel.

Világgazdaság

Partneroldalak