2017. november. 24. péntek - Emma napja van
Banner
Banner
Banner
Korábban jönnek és lényegesen egyszerűbbek lesznek az uniós pályázatok

Korábban jönnek és lényegesen egyszerűbbek lesznek az uniós pályázatok

2014. július 15. 16:21

Október helyett már akár a nyár végén megjelenhetnek az új EU-s pályázatok, elsőként a kis- és középvállalkozásokat (kkv) célzó program indulhat. A következő ciklusban lehívható uniós pénzek több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítanák, ebből ösztönöznék a kkv-k innovációs érdekeltségét. Átalakítják a pályázatok elbírálását is, így kétszer olyan gyorsan juthatnak majd pénzhez a cégek. 

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a Napi Gazdaságnak elmondta, első lépésben várhatóan a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatait írják ki. A program elsősorban kisebb forrásigényű beruházások támogatását célozza, ezért főleg a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésére és a foglalkoztatás bővítésére használható.

Az államtitkár kiemelte, hogy a következő, 2014-2020-as ciklusban a lehívható 7480 milliárd forintnak több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. Erre a célra a 2007-2013-as időszakban a támogatások mindössze 16 százaléka jutott. Hozzátette: a források átcsoportosítása lehetőség, kedvező hatásai érezhetőek lesznek a gazdaságban, mindez pedig értelemszerűen az ország versenyképességét javítja. Nemcsak régiós szinten mozdíthatja elő a vezető szerep betöltését, hanem a nyugat-európai országokkal szembeni felzárkózást is meggyorsíthatja – mondta.

Rákossy Balázs közölte, a források felhasználásának célkeresztjében a hazai kkv-k állak. Ennek egyik indoka, hogy az európai uniós tagországi átlag szerint a szektor 30 százaléka érdekelt az innovációban, míg itthon ez az arány mindössze 13 százalék, a kkv-k innovációjára fordítandó forrásokból pedig ledolgozható ez a hátrány. Ezzel együtt felzárkózhat az egyelőre 50 százalék körüli GDP-hozzájárulási képesség is a 70 százalékos foglalkoztatási arány mellé.

Az államtitkár elmondta, a fejlesztési politika kéz a kézben jár a nemzeti újraiparosítás stratégiájával, amelyben kiemelt célterületként jelölték meg a magas hozzáadott értékű iparágakat. Ezek a jármű- és gépipar, az elektronika, az infokommunikáció, a logisztika, az élelmiszeripar és az egészségipar, beleértve a gyógyszergyártást is. Hozzátette: az előbbiek mind-mind olyan területek, amelyeknek Magyarországon komoly hagyománya és infrastruktúrája van.

Egyszerűsödik a pályázati rendszer, ingyenes tanácsadás is lesz

Egyszerűbb, gyorsabb és átláthatóbb intézményrendszert állítottak fel a pályázatok kezelésére, amelyhez pályázóbarát eljárásrendet alakítottak ki – mondta Rákossy Balázs. A hatóság kiterjeszti az elektronikus ügyintézést és egy olyan rendszert állítanak fel, amely az előre meghatározott objektív feltételek teljesülése esetén automatikusan ítéli meg a támogatásokat a pályázóknak. A Miniszterelnökség már korábban bejelentette, hogy a pályázatok életciklusa az eddigi 600-700 napról 300 napra csökken majd, így ennyivel hamarabb jutnak majd pénzhez a nyertes vállalkozások.

Az államtitkár kiemelte, hogy az egyszerűbb rendszernek köszönhetően a pályázók saját maguk is képesek lesznek a pályázatok beadására, nem kell pályázatírókra vagy tanácsadókra költeniük. Rákossy Balázs megjegyezte, becsléseik szerint az előző ciklusban a pályázati összegek közel 15 százaléka, mintegy 1200 milliárd forint kötött ki a különböző projektmenedzserek és tanácsadók zsebében.

„Az új rendszerben bárki önállóan kezelheti a pályázatát, abban az esetben, ha elakadna, a Széchenyi Programirodához fordulhat ingyenes segítségért. Ez alapján az új pályázati rendszerben egy 10 millió forintos pályázatnál akár 1,5 milliót is megspórolhat a járulékos költségeken” – mondta. 

 

Forrás: Pr7/Napi Gazdaság

Partneroldalak