2018. augusztus. 18. szombat - Ilona napja van
Banner
Banner
Banner
Milliárdok termelői csoportoknak

Milliárdok termelői csoportoknak

2018. április 5. 16:45

A Vidékfejlesztési program keretében újabb, mintegy 5,5 milliárd forint odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség, a támogatásból 38 termelői csoport részesülhet.

Fontos kormányzati célkitűzés a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazatban tevékenykedő gazdálkodók együttműködésének ösztönzése, ami segíti piaci pozíciójuk erősítését, jövedelmi, versenyképességi helyzetük stabilitását – tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Közölték, a 2014. január 1-je után alakult, elismert termelői csoportok létrehozásához és működtetéséhez kapcsolódó költségek részbeni átvállalására biztosít támogatást a Miniszterelnökség. Az értékesítés alapján számított átalányösszegű támogatásra a nyertes termelői csoport legfeljebb 5 éven keresztül jogosult. A maximálisan kapható összeg mintegy 31 millió forint évente.

A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan „jóváhagyott” státuszba kerülnek, a támogatói okiratokat elektronikus úton fogják megkapni. A Miniszterelnökség a mostani döntéssel együtt ebben az évben csaknem százmilliárd forint vidékfejlesztési kötelezettségvállalást tett, ami több mint 4000 kérelem támogatását jelenti.

Az értékelések folyamatosan zajlanak, a megítélt támogatások összege és a nyertes projektek száma tovább nő a következő időszakban – közölte a Miniszterelnökség.

Pr7

Forrás: MTI

Partneroldalak