2018. október. 20. szombat - Vendel napja van
Banner
Banner
Banner
Pályázat munkásszállók építésére

Pályázat munkásszállók építésére

2018. január 5. 12:47

Újra lehet pályázni munkásszállás építésére, illetve olyan ingatlan felújítására, amely munkásszállásra igénybe vehető.

Ötmilliárd forintos újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások részére nyújtható támogatás minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakítására – nyilatkozta Varga Mihály az MTI-nek. A nemzetgazdasági miniszter közölte: aormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezúton is elősegítse, növelve a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben.

A támogatás keretében a munkásszállás építési és felújítási költségeit, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségeit lehet elszámolni. A támogatás részben vagy egészben visszatérítendő és vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább negyven százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania. A támogatás keretében száz százalék előleg adható.

Működtetés bérleti díjból

Az önkormányzat a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést köt a munkaadókkal, így a bérbeadásból származó bevételből biztosítani lehet a munkásszállás működtetését. A szállót az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania – ismertette a Varga Mihály.

A miniszter a program 2017. évi kiírásának eredményeit ismertetve elmondta: Mórahalmon, Újszentivánon, Orosházán és Budapesten, a Ferencvárosban több mint 1,5 milliárd forintos támogatással négy új szálló épül, valamint megújul két, munkásszállás kialakítására alkalmas épület Zalaegerszegen és Veszprémben. Az épületek 634 munkavállaló elszállásolására lesznek alkalmasak, a többi önkormányzattal a szerződések véglegesítése zajlik.

A most kiírt pályázat keretében január 5-től március 31-ig lehet benyújtani a kérelmeket a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz - tette hozzá a miniszter. A támogatás részletes feltételeiről, valamint a benyújtandó dokumentumokról a www.kormany.hu és a www.munka.hu honlapokon közzétett programútmutató nyújt tájékoztatást.

Pr7

Forrás: MTI

Partneroldalak