
A RuhrSummit-on mutatkozhatnak be a legkiválóbb startupok
Világszínvonalú nemzetközi innovációs rendezvényeken mutatkozhatnak be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 8. Be Smart startup versenyének nyertesei.
Öt kiváló startup mutatkozhat be október 11-12. között a Ruhr-vidék legmeghatározóbb startup rendezvényén, a Bochumban tartandó kerülő RuhrSummit-on. A német gazdaság szívének tekintett Ruhr-vidék legjelentősebb, nagyszabású, kiállítással és B2B találkozókkal összekötött startup konferenciáján technológiai újdonságokkal, előrejelzésekkel és megatrendekkel ismerkedhet meg a közönség – tájékoztatott a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK).
Közölték, idén a nemzetközi startupok és kooperációk állnak a rendezvény középpontjában, ezért is különösen érdekes a magyar startupok számára a részvétel lehetősége. További öt kiemelkedő startup képviselheti hazánkat a 2018. november 5-8. között a Web Summiton, Európa leggyorsabban növekvő technológiai konferenciáján, ahol az ipar befolyásos szereplői és feltörekvő technológiai startupok gyűlnek össze. A hat évvel ezelőtt csupán ötszáz résztvevővel induló esemény mostanra hatvanezres létszámúvá nőtte ki magát, így vált mára Európa legismertebb networking eseményévé. A tavalyi Web Summit 25 tematikus alkonferenciájával és 1200 előadójával a világ 170 országából vonzotta a látogatókat. Jelentősége ellenére magyar startupok szervezetten, delegációként még nem mutatkoztak be a rendezvényen, az indulás óta eltelt hat évben.
Workshop, verseny, konferencia
Öt másik ígéretes startup mutatkozhat be 2019. február 25-28. között a barcelonai 4YFN (4 Years From Now) kiállításon, a Mobile World Congress egyik kísérő rendezvényén. A 4YFN a világ leggyorsabban növekvő, a digitalizáció legújabb eredményeit bemutató eseménye. Immáron negyedik éve gyűjti össze a legjobb innovatív vállalkozásokat, hogy összekösse őket lehetséges befektetőkkel.
A rendezvényen a kiállítási részen túl számos workshop, verseny, előadás és konferencia színesíti a programot. A 4YFN 2018. évben húszezer látogatót, hatszáz kiállítót és hétszáz befektetőt vonzott, valamint több mint negyven workshop-ot és kilenc versenyt számlált. A közalapítványt tavaly szeptemberben, a Digital Life Design Tel-Aviv Innovációs kiállításon kérték fel a 4YFN szervezői a részvételre, mivel a DLD-n kiemelkedő sikere volt a BVK standnak.
Szakmai zsűri előtt prezentálták fejlesztéseiket a startupok Fotó: BVK
A BVK emlékeztetett: a startupok szeptember 13-án szakmai zsűri előtt prezentálták fejlesztéseiket, számos rendkívül színvonalas és egyedi megoldást mutattak be. A közalapítvány a versenyt Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusával, Magyarország Lisszaboni Nagykövetségével és Magyarország Barcelonai Főkonzulátusával együttműködésben valósította meg. A zsűritagok háromszor öt startupot választottak ki, hogy három, nemzetközi szinten elismert innovációs rendezvényen, különálló magyar standon megjelenve mutathassák be fejlesztéseiket.
Hunyor Erna Szofia
Forrás: Pr7/BVK