2018. október. 20. szombat - Vendel napja van
Banner
Banner
Banner
Azonnali kárkifizetést tesz lehetővé egy innováció

Azonnali kárkifizetést tesz lehetővé egy innováció

2018. szeptember 15. 5:34

Nemzetközileg is az elsők között léphet piacra blokklánc alapú, adatvezérelt biztosítási termékével a magyar tulajdonú RowanHill Global technológiai tanácsadó és fejlesztő cég.

Az insurtech (biztosítási technológia) terén hazai vezető szerepre törő innovációs műhely piaci céljai elérése érdekében a terület egyik legjelentősebb magyar szakemberével, Szota Szabolccsal is szorosan együtt működik többek között az InsurWiz nevű leányvállalatán keresztül. A fintech (pénzügyi technológia) és ezen belül az insurtech (biztosítási technológia) robbanásszerűen fejlődő területek, melyek alapjaiban változtathatják meg a banki és biztosítási szolgáltatásokat. A szegmens dinamikusan növekszik és az olyan jelentős nemzetközi startupok mellett, mint például a Revolut a nagybankok és biztosítók is egyre inkább felveszik a kesztyűt a szó szerint élet-halál harcot jelentő digitalizációs versenyben. 

A nemzetközi trendekkel a magyar piac is tartja a lépést: számos startup kezdeményezés mellett a hagyományos nagy bankok és biztosítók is sorra lépnek piacra digitális termékeikkel, szolgáltatásaikkal. Ebben a szegmensben tör vezető szerepre a magyar tulajdonú RowanHill Global technológiai tanácsadó menedzsment és fejlesztő cég, amely partnerségi kapcsolatokon keresztül és saját üzleti tevékenysége részeként is valósít meg projekteket a fintech, insurtech és blokklánc területén. A cég szolgáltatásait főként a banki es a nagyvállalati szektorból származó hazai és külföldi vállalatok, továbbá egyetemek számára nyújtja.

Nemzetközileg is az elsők között

A nemzetközi projektben is résztvevő magyar cég hamarosan piacra lép egy blokklánc alapokra helyezett, adatvezérelt, egy adott piaci igényre választ adó biztosítási termékkel, ami lehetővé teszi, hogy káresemény esetén azonnal megtörténjen a kifizetés az ügyfél részére. 

„A RowanHill Global két éve kezdte meg tevékenységét és a kezdetektől célunk, hogy a legjobb magyar szakembereket bevonva hozzunk létre hazai és globális nagyvállalatok részére élenjáró digitális megoldásokat. Az insurtech a biztositasi iparág még elmaradt digitalizaciója okán egy olyan robbanás előtt álló terület, amelyet szakértőink kiemelt figyelemmel és érdeklődéssel kísérnek. Tudatosan keressük a korszerű ügyfélélményt és biztonságos kiszolgálást lehetővé tévő digitális megoldási lehetőségeket, amelyek kiiktatják a hagyományos biztosítási modellek és ügyintézés általában időben elhúzódó és sokrétű dokumentálást valamint utánajárást igénylő elemeit” – fogalmazott Dombi Viktor, a RowanHill Global alapítója.

„Az elmúlt időszakban az élére álltam a biztosítási innovációknak, és az insurtech terület evangelistája lettem. Folyamatosan kutatom, és vizsgálom, hogy hogyan lehet megváltoztatni az emberek biztosításokról alkotott képét. Olyan megoldások kidolgozásában és megvalósításában szeretnék részt venni a jövőben, amik meghaladják az ügyfelek elvárásait, és valós segítséget nyújtanak számukra a mindennapokban. Ebben találtam tökéletes partnerre a RowanHill Global-ben, ahol megvan a megfelelő csapat, a kellő szakértelem és háttér ahhoz, hogy ilyen megoldásokat fejlesszünk közösen és dobjunk mielőbb piacra. Adatvezérelt, blokkláncon alapuló biztosítási termékünkkel a tervek szerint jövő év elején lépünk a hazai és nemzetközi piacra” – fűzte hozzá Szota Szabolcs.

Pr7
Forrás: RowanHill Global

Partneroldalak