
Budapesti startupok a lisszaboni Web Summiton
A Web Summiton, Európa leggyorsabban növekvő technológiai konferenciáján mutatkoznak be november 5-8. között a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 8. Be Smart versenyének nyertes startupjai Lisszabonban. Ez az első alkalom, hogy magyar startupok szervezetten, delegációként jelennek meg a Web Summiton.
A webes technológiák és applikációk legnagyobb nemzetközi fórumáról nem hiányozhat Budapest. Öt kiváló Be Smart nyertes startup mutatkozik most be olyan környezetben, ahová a három nap alatt több mint hetvenezer látogatót várnak. Az egyik vállalkozást, a Route4U-t a rendezvény szakmai zsűrije beválasztotta azon ötven legjobb közé, akik külön is találkozhatnak a befektetőkkel – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.
A lisszaboni Web Summit magyar standja egy folyamatos építkezés újabb állomása. Lisszabon jelentősége egyre nő a világ nagyvárosai között, s különösen az elkövetkező tíz évben a webbel foglalkozók körében. Az építkezésben fontos szerepe van annak, hogy a BVK-ban nagyon értékes társra találtunk, s elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy tovább segítsük a magyar vállalkozókat, fejlesztőket, webes szakembereket – mondta Breuer Klára, Magyarország lisszaboni nagykövete.
Európa legismertebb networking eseménye
A Web Summiton az ipar befolyásos szereplői és feltörekvő technológiai startupok gyűlnek össze. A hat évvel ezelőtt csupán 500 résztvevővel induló esemény mostanra hetvenezres létszámúvá nőtte ki magát, így vált mára Európa legismertebb networking eseményévé. A tavalyi Web Summit 25 tematikus alkonferenciájával és 1200 előadójával a világ 170 országából vonzotta a látogatókat.
Lisszabon városa és a szervezők aláírtak egy tízéves szerződést, így a rendezvény a következő tíz évben itt marad a városban. A BVK és a Magyarország Lisszaboni Nagykövetsége a konferencián való megjelenés mellett egyéb üzletkötési és kapcsolatépítési lehetőségeket is biztosít az öt nyertes startup számára. A vállalkozók november 6-án közel 100 érdeklődő előtt pitchelhettek a nagykövetség által rendezett fogadáson.
A 8. Be Smart verseny nyerteseivel, a fővárosi és a nemzetközi startup ökoszisztéma prominens szereplőivel a november 27-én megrendezendő Startupok Éjszakáján találkozhatnak az érdeklődők a Bálnában.
A Web Summiton bemutatkozó magyar startupok
A Route4U fejlesztése egy kereshető és tervezhető akadálymentességi térkép, mely az akadálymentességszintje szerint színezett helyek (kávézó, bolt, gyógyszertár, középület) mellett, a közösség által automatikusan naprakészen tartható járdaadatokat is tartalmaz. A startup mozgáskorlátozottak, illetve babakocsival közlekedők számára kifejlesztett navigációs rendszerét már Európa számos városában használják, a startup jelenleg Írországban terjeszkedik.
A Route4U startup fejlesztése egy kereshető és tervezhető akadálymentességi térkép Fotó: BVK
A Maform egy innovatív design stúdió, ahol valódi, működő és piacképes termékek formájába öntik a legelőremutatóbb mérnöki és tudományos innovációkat. A fiatal magyar designerek látásmódját és kreativitását ötvözik nagyon hatékony kontrolling technikákkal és globális megközelítéssel.
A TMRW® Hotels okostelefon alkalmazás egy korszakalkotó digitális hotelrendszer, amely a vendégeket egy egyedi digitális élményben részesíti, mindemellett lehetőséget ad a hoteleknek/hosteleknek/apartmanoknak, hogy hatékonyabban, kevesebb adminisztrációval, automatizált folyamatokkal, környezetkímélőbben és költséghatékonyabban tevékenykedjenek.
A LightMeApp célja egy olyan lokáció alapú kiterjesztett valóság alkalmazás fejlesztése, ami által kinyílik a felhasználó számára a világ. Az alkalmazás egy játszótér felnőtteknek és gyerekeknek, amely segítségével egy kalandban vehetnek részt, mely során felfedezhetik a környezetüket egy fejlett POI-n alapuló kiterjesztett valóságban a telefonjukon keresztül.
A Younicorn.io egy nemzetközi, interaktív startup közösségi oldal startupoknak, befektetőknek és mindenkinek, akit ez a világ érint/érdekel (programozók, szolgáltatók, sajtó, bloggerek) csupa olyan funkcióval ellátva, ami az egymással való kapcsolatfelvételt, kapcsolattartást segítheti, megkönnyítheti számukra.
Hunyor Erna Szofia
Forrás: Pr7/BVK