2017. október. 17. kedd - Hedvig napja van
Banner
Banner
Banner
Expressz belépőjegy a nagyvállalati világba

Expressz belépőjegy a nagyvállalati világba

2017. szeptember 19. 14:15

Induló hazai vállalkozások tömegének jelent kihívást, hogy miként kerülhetnek ötleteikkel, megoldásaikkal a nagyvállalatok látókörébe. Ezen belépő megszerzésében segíthet most az SAP szoftvercég programja.

Olyan innovatív, egyedi alkalmazásokat fejleszteni kívánó cégeket, startupokat, fejlesztői közösségeket, vagy éppen érett vállalatokat keres az Innovmatch verseny, ahol e résztvevők igazi nagyágyúk, a regionális nagyvállalatok kihívásaira tudnak jól használható megoldásokat adni. A legkiválóbb ötletek, alkalmazások benyújtói pedig akár már a megrendelést is magukénak tudhatják!

A verseny egy innovációs megméretés, amelyre már szeptember folyamán érdemes pályázni. Október közepére (legkésőbb október 16-áig) ugyanis olyan megoldással kell előállni, amely választ adhat az SAP nagyobb régiós ügyfeleinél felmerült üzleti igényre. Itt öt megoldandó, valós kihívás közül válogathatnak a jelentkező csapatok. A legjobb alkalmazást prezentáló csapat bejut a prágai nagydöntőbe, ahol a nemzetközi zsűri döntéshozói előtt kap lehetőséget a bizonyításra. A zsűri tagja lesz a neves Techstars accelerátor képviselője is.

Az újszerűség a lényeg

A megoldásnál lényeg az ötletesség, az újszerű megközelítés, és első körben elegendő az akár pár funkcióra alkalmas program bemutatása egy háromperces YouTube videó keretében. Ennek beadási (feltöltési) határideje október 16-a. Mivel azonban a munka elkészítésére érdemes hagyni legalább két-három hetet, így az első regisztrációt nem árt legkésőbb szeptember végéig megtenni, és idejében kiválasztani az öt közül azt az esettanulmányt, amellyel dolgozni szeretne a pályázó csapat.

Fontos, hogy a bemutatni kívánt alkalmazást az üzleti szoftvervilág egyik legmodernebb technológiája, az SAP Cloud Platform segítségével kell lefejleszteni. E technológiát az SAP térítésmentesen bocsátja az indulók rendelkezésére, sőt a könnyű programozást segítendő, oktatási anyaggal is ellátja a résztvevőket.

Akkor sem árt ránézni ezekre a problémákra, ha az innovációban érdekelt team esetleg saját kihívását szeretné az SAP Cloud Platformjával megoldani. Erre ugyanis külön is lehet pályázni – majd október elejétől. Viszont a Platform tudását könnyen le lehet tesztelni a fent részletezett első fázison történő elindulással, az ott kapott videós segítségek rövid átböngészésével.

Mit nyer, aki elindul?

Az első fordulóban nyertes csapat fél évig ingyen használhatja SAP Cloud Platform szolgáltatását, és az SAP 350 ezer ügyfele révén eleve egy olyan potenciális vevőkörhöz juthat, amit a hasonló startup és innovációs versenyek többsége még sikeres szereplés esetén sem feltétlenül tud biztosítani.

Huynor Erna Szofia

Forrás: Pr7/SAP/Techstars

Partneroldalak