2018. szeptember. 19. szerda - Vilhelmina napja van
Banner
Banner
Banner
Fővárosi startupok a nemzetközi élvonalban

Fővárosi startupok a nemzetközi élvonalban

2018. június 28. 9:57

A negyedik alkalommal megrendezett németországi startup verseny döntőjébe, a Rheinland Pitch-re első külföldiként jutott be a budapesti Pozi Technologies.

A német Startplatz által szervezett Rheinland Pitch többfordulós startupverseny, amelynek elő- és középdöntői egész éven át, számos helyszínen zajlanak. A nagy média érdeklődés mellett és több mint ezer látogató előtt zajló döntőnek idén is a düsseldorfi repülőtér exkluzív nagycsarnoka adott helyet. A rendezvényen az innovációban érdekelt német nagyvállalatok, bankok, szolgáltatók képviselői, politikai és gazdasági szereplők, egyetemek és a startup ökoszisztéma fontos szereplői vettek részt.

A Rheinland Pitch a történetében legelső Rajna-vidéken kívüli elődöntőt Budapesten szervezte meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal (BVK) együttműködve márciusban. E verseny nyertese az innovatív gyártáslogisztikai rendszert fejlesztő Pozi Technologies bemutatkozhatott a júniusi düsseldorfi döntőn. A magyar startup komoly szakmai és befektetői érdeklődést generált. A főkonzulátus priorizált célja a külgazdaság terén, hogy a magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv) segítsünk az export piacokon való érvényesülésben, támogassuk a piacra lépésüket Németország fejlett nyugati régióiban – mondta Szegner Balázs, Magyarország düsseldorfi főkonzulja.

Sikeres magyar bemutatkozás

Tavaly március óta a BVK, a főváros innovatív vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezete, példaértékű együttműködést folytat a digitalizáció, az innováció és a startupok területén Észak-Rajna Vesztfáliával, Európa egyik legfejlettebb ipari régiójával, amely nagy szerepet játszik jelenleg a negyedik, és korábban az előző három ipari forradalomban is.  Az együttműködésnek köszönhetően a magyarok jó időzítéssel, az első külföldi startupok között tudtak megjelenni a régióban – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

A Pozi kitűnően mutatkozott be, a fejlesztése iránti komoly érdeklődés azzal magyarázható, hogy rendszere rámutat a gyártás azon pontjaira, ahol elfolyik a pénz – mondta Lorenz Graf, a Rheinland Pitch – Startplatz vezetője.


Új lehetőségeket nyitnak a magyar startupoknak a külföldi rendezvények                      Fotó: BVK

„Nagyon hálás vagyok a BVK-nak és düsseldorfi főkonzulátusnak, hogy ajtót nyit a német piacra, ami számunkra a világpiac kapuját jelenti. A régió a német gyártóipar központja, Düsseldorf befogadó közeget jelent a technológiai startupok számára. Úgy érzem, a tegnapi bemutatkozás sikere új lehetőségeket nyit számunkra” – fogalmazott Györgypál László, a Pozi Technologies CEO-ja.

A BVK közölte: a Rheinland Pitchen tavaly bemutatkozott autómegosztó szolgáltatást fejlesztő BeeRides a budapesti központja mellett már két képviseletet is üzemeltet a régió repterein, Dortmundban és Düsseldorfban.

Hunyor Erna Szofia
Forrás: Pr7/BVK

Partneroldalak