2018. december. 13. csütörtök - Luca napja van
Banner
Banner
Banner
Németországban terjeszkedik a BeeRides

Németországban terjeszkedik a BeeRides

2018. november 14. 14:43

A BeeRides közösségi autómegosztó újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait, 2018 végéig pedig Münchenben is elérhető lesz szolgáltatásuk.

A BeeRides magyar fejlesztésű, egyedi autómegosztási modelljét a sikeresen működő düsseldorfi és dortmundi lokáció mellett Európa egyik legforgalmasabb repülőterén, Frankfurtban és a német fővárosban Berlinben is elérhetővé tette. A cég ezen felül nyitásra készül Münchenben is, így a három legforgalmasabb német repülőtéren jelen lesz, és a budapesti desztinációval együtt összesen 160 millió, repülővel utazó autótulajdonos vagy bérlő érheti el ezt az akár garantált havi összeget kínáló, automatizált carsharing megoldást vagy juthat az általánoshoz képest akár féláron bérelt autóhoz. Azon utasok pedig, akik az egyik BeeRides lokáción parkolnak, bármelyik másikon kedvezményesen bérelhetnek autót. 

„A világ bármely tájára is menjünk, a szerződéskötést követően a magyar fejlesztésű okos kulcsszekrény telepítése és a bevezető tréning mindössze fél napot vesz igénybe, hiszen a know-how-nk titka, hogy nincs szükség új munkatársakra vagy eszközökre a helyi partnerünknél. Az előkészítés, ami egy hagyományos autókölcsönző esetében közel két évig is eltarthat, nálunk általában 1-5 hónapot vesz igénybe. A beruházási költségünk a legutóbbi német repülőtereken töredéke volt a hagyományos autókölcsönzők költségének, ami akár a fél millió eurót is meghaladhatja. Szervezetünk működési előnye, hogy operációinkat képesek vagyunk a budapesti központból irányítani, mert Németországban egy helyi partnerhálózattal dolgozunk együtt”– mondta a lokáció-nyitásokról Kálcsics Gergő, a BeeRides társügyvezetője.

A céget a terjeszkedésben segíti többek közt a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is – Szegner Balázs főkonzul elmondta: „A BeeRides innovatív carsharing megoldását 2015-ben, a startup megalakulásának évében ismertem meg, egyúttal felajánlottam segítségemet a németországi terjeszkedéshez. Német partnereink is felismerik, elismerik szolgáltatásuk újító jellegét. Együttműködésünk kezdete óta a piaci igények szerint fejlesztették tovább szolgáltatásukat és újabb piacokon jelentek meg.”

Terjeszkedési stratégiájában a BeeRides egész Európára kiterjedő, több mint 2700 fő megkérdezésével elvégzett kutatás és elemzések alapján izgalmasnak és ígéretesnek tartja az észak- és nyugat-európai országokat. A bővülés egyik jelentős mérföldköve, hogy a társaságot meghívták az innogy Innovation Hub és a Wayra UK által szponzorált ScaleUp Hub nemzetközi mentorprogramba, a több száz jelentkezőből kiválasztott tizenkét startup közé, egyedüli magyarként. A november elején indult brit program célja, hogy – a szakemberek mentorálása, kapcsolati hálója, közös alkotó-platformja révén – e cégek alapötletét, üzleti modelljét piacképessebbé fejlesszék, és felkészítsék őket további befektetésekre. A bekerülés oka, hogy üzleti potenciált látnak a BeeRides saját fejlesztésű, hatékony és felhasználóbarát autómegosztó megoldásában – a jövő energiapiaca szempontjából is.

Pr7
Forrás: BeeRides

Partneroldalak