2018. július. 15. - Henrik napja van
Banner
Banner
Banner
Nemzetközi startupok versengtek Budapesten

Nemzetközi startupok versengtek Budapesten

2018. március 19. 17:07

Lezajlott a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány V4 EYES 2.0 nemzetközi startup versenyének döntője a BVK székházában. A szakértői zsűri a varsói, prágai, kassai és budapesti elődöntőkön túljutott startupok közül országonként egy nyertest választott ki, akik a V4 országok kiemelkedő startup rendezvényein vehetnek részt egy tanulmányi körút keretein belül a következő hónapok során.

A BVK idén második alkalommal rendezett versenyt a V4 országok kiemelkedő startupjai számára. A verseny célja a nemzetközi, különösen az európai és visegrádi régión belüli innovációs és startup együttműködések elmélyítése, Magyarország és Budapest közép-európai innovációs központ szerepének megerősítése, valamint a startup ökoszisztéma nemzetközi jó gyakorlatainak megosztása.

A zsűri tagjai Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke, Ewa Rekosz, a lengyel Mazovia Cluster ICT projekt koordinátora, Michal Prokop, a cseh Point One kooperációs instruktora és Demeter Dominik, a szlovák Novitech innovációs üzleti központ vezetője voltak.

Üzéeti innováció

„A V4 országok fővárosaiban komoly figyelmet kap az üzleti innováció, ami a gazdaság leggyorsabban növekvő területe mindannyiunknál, és a versenyképességünk további növekedésének egyik legfontosabb összetevője. Nagy örömömre szolgál, hogy ismét széles spalettáról jöttek igazán színvonalas startupok a versenyünkre, képviseltették magukat többek közt a fintech, az e-health, a zöldgazdaság és a társadalmi innováció területek is”– mondta Szalai Piroska.

„Nagyon jól szervezett verseny volt, minden résztvevő nagyszerű ötleteket hozott, és kitűnően felkészült a prezentációra. Fontosnak tartom, hogy társadalmi témájú innovációk is szerepeltek” – hangsúlyozta Ewa Rekosz.

„Ez a verseny remek lehetőséget biztosít a fiatal startuppereknek arra, hogy kapcsolatokat építsenek és sikereket érjenek el a V4 országokban. A tanulmányi út elősegítheti számukra a különböző országok piacaira való kilépést, és segít nekik az üzletük és a termékük fejlesztésében” – mondta Michal Prokop.

„Úgy gondolom, hogy a verseny során kulcsfontosságú szerepe van a kapcsolatépítésnek, hiszen a startupok ilyenkor megismerhetik egymást, kideríthetik, ki mivel foglalkozik, hogyan tudnak együttműködni, miben tudnak egymás segítségére lenni” – mondta Demeter Dominik.

A V4 EYES verseny eredményhirdetése és díjátadója március 28-án, a Startup Budapest Fórumon, a think.BDPST nemzetközi konferencia hivatalos kísérőrendezvényén kerül megrendezésre a Bálnában. A nyertes startupoknak alkalma nyílik pitch formájában bemutatkozni. A tanulmányi út első állomása a Startup Expo, a think.BDPST hivatalos kísérő rendezvénye, ahol március 29-én a nyertesek kiállítóként jelennek meg és pitch session keretében mutatkozhatnak be.

A V4 EYES 2.0 nemzetközi startup verseny nyertesei: 

  • A lengyel Global Quantum környezetbarát innovációja ötvözi az elektromos és a hidrogén boilert, használatával kiválthatóak az olaj és széntüzelésű eszközök.
  • A szlovák Effy applikációja segít a tinédzserek pénzügyi tudatosságának növelésében, átláthatóvá teszik a gyerekek számára a feladataik, a kívánságaik és a pénzügyi helyzetük egymáshoz való viszonyulását.
  • A cseh Accent Artisan applikációja a nyelvtanulás során az anyanyelvi szintű kiejtés elsajátítását segíti, az artikulációra és a hangképzésre helyezve a hangsúlyt.
  • A MagikMe speciális játszótéri eszközöket tervez és forgalmaz, melyeken sérült és ép gyerekek közösen, előbbiek kerekesszék nélkül tudnak játszani. A MagikMe célja a kora gyermekkori integráció elősegítése és a többségi társadalom szemléletformálása a sérültekkel kapcsolatosan, ezzel facilitálva a dialógust és együttműködést.

A rendezvény a Visegrádi Alap támogatásával megvalósult meg. További kiemelt támogatóként szerepelt Budapest Főváros, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Visegrádi Csoport magyar elnöksége.

Pr7

Forrás:  BVK

Partneroldalak