2017. március. 30. csütörtök - Zalán napja van
Banner
Banner
Banner
Újabb hazai cég a világsiker kapujában

Újabb hazai cég a világsiker kapujában

2016. november 29. 14:44

Egy magyar startup fejlesztése nagy segítséget jelenthet a globális vízhiány leküzdésében. A céget eddig mintegy 240 millió forinttal támogatta a Széchenyi Tőkealap, ráadásul hazákban ma már több mint 25 szennyvíztisztító telepük üzemel.

Előrejelzések szerint a Föld népességének kétharmada 2025-re vízhiánnyal fog küzdeni. Világszerte dolgoznak olyan technológiákon, amelyek megoldást tudnak kínálni az elsősorban a népes fejlődő országokat sújtó problémára. Napjainkban a felhasznált víz nyolcvan százalékát egyáltalán nem tisztítják, pedig amellett, hogy ártalmas a környezetre, a szennyvíz igenis értékes erőforrásként szolgálhat.

A megfelelő tisztítóeljárás birtokában újra felhasználható például a mezőgazdaságban, az építészetben, gyártóüzemekben, erőművekben, mesterséges tavakban, a háztartásokban, illetve ivóvízként is. Ezt a célt tűzte ki maga elé az idén húsz éves évfordulóját ünneplő UTB Envirotec Zrt. is, amelynek Cyclator nevű, folyamatos betáplálású szennyvízkezelő reaktora már számos magyarországi szennyvíztelepen bizonyította, hogy technológiája felveszi a versenyt a világ vezető fejlesztéseivel.

Az idei év elején az anyavállalat reaktoráról elnevezett startup projektvállalata 240 millió forintot vont be az SZTA-tól, aminek köszönhetően még idén lehetőség nyílt újabb innovatív szennyvíztelepek elkészítésére és átadására, illetve nemzetközi beruházások előkészítésére. A legutóbb elkészült telepek közé többek között egy ózdi, egy fegyverneki, egy székkutasi, egy szentesi, valamint egy sárréti beruházás tartozik. A reaktorok segítségével a települések és környező területük a fejlesztés számos előnyét tudják élvezni. Mivel a technológia a többi megoldással ellentétben nem igényel szennyvíz-kiegyenlítő medencét, az üzemeltetés sokkal egyszerűbbé és rugalmasabbá válik, ami által a víztisztítás gyorsabb és jóval energiahatékonyabb lesz.

Amellett, hogy a Cyclator korszerű megoldást jelent a magyar települések és kistérségek számára, a technológia fejlettsége nemzetközi szinten is kiemelkedőnek mondható. A cég például sikeresen tárgyalt indiai vállalatokkal is, amelyek a Magyarországon már bizonyított technológiával a több régióban is vízhiánnyal küzdő ázsiai országban is komoly előrelépéseket tudnának tenni a probléma megoldása érdekében.

A tavaly alapított startup cégre még számos feladat vár, mielőtt szert tesz egy kiterjedt nemzetközi ügyfélhálózatra, de a legelső, alapozó lépések már megkezdődtek. Amellett, hogy a potenciális partnerek ma már Magyarország számos településén megtekinthetik a Cyclatort működés közben, hamarosan a nemzetközi piacról is megérkeznek az első visszajelzések.

Működő projektek - külföldi érdeklődő

Magyarországon összesen ma már több mint 25 ilyen szennyvíztisztító telep üzemel a fejlesztés adta előnyökkel. Ráadásul a technológiát egy 70 éve a piacon működő indiai vállalat is szívesen alkalmazná a fejlődő ország vízhiányból fakadó problémáinak kezelésére.

 

Forrás: Pr7/SZTA

Partneroldalak