Ma már számos vállalatnak jöttek létre más országokban leányvállalatai és testvérvállalatai. Ezek a cégstruktúrák magukkal hozták az országokon átnyúló folyamatos ügyletek megjelenését is. Az eltérő államok, eltérő adózási rendszert építettek fel , ebből adódóan különböző gazdasági ügyleteket ­ különböző országokban, tagállamokban - más mértékben és más módon adóztatnak.

Az utóbbi időben növekvő arányban jelennek meg a piacon az egy gazdasági egységet alkotó vállalatcsoportokon belül bonyolódó, úgynevezett házon belüli gazdasági események, amelyek eltérő tagállamokba irányuló áru mozgások és szolgáltatásnyújtásokban testesülnek meg. Az országhatárokon átívelő, de egy érdekeltségű csoportba tartozó gazdálkodó szervezetek között létrejött azon ügyletek, amelyek eltérő tagállamokba irányulnak fokozott figyelemben részesülnek az érintett adóhatóságok a részéről.

A kapcsolt vállalkozások között létrejött ügyletekre jellemző, hogy nem feltétlenül a piaci erők által formált árakat alkalmazzák egymás között. A vállalatcsoport belső árképzési politikáját nem minden esetben alakítják úgy ki, hogy az megfeleljen a kettős adóztatás és a kettős nem adóztatás reális viszonyainak. A vállalatcsoporton belüli adó és jövedelem prioritások allokációs szándékai felülírhatják a nemzetgazdaságokon átívelő jövedelem és adó viszonylatokat. Ebből fakadóan elképzelhető, hogy egyik országban generálódik a jövedelem, a másik országban pedig a veszteség. Például a tőzsdén jegyzett anyavállalatnál jellemző cél, hogy ott jelenjen meg a vállalatcsoport nyeresége és így biztosítsa a részvények folyamatos értéknövekedését. Az ilyen és hasonló törekvéseket kikerülendő kötelezően alkalmazandó az ilyen ügyletek esetében a transzferárazás metodikája.

Szokásos piaci ár és a transzferár

A transzferár nem egyéb mint az az ár, amelyen egy vállalkozás az árukat és a szolgáltatásokat átadja a kapcsolt vállalkozása számára. A transzferárak kialakításának adózási vetülete megegyezik a nemzetközi általánosan elfogadott és alkalmazott szabályozásokkal. Alapvető cél az adótervezés, ami gyakorlatilag semlegességet biztosít a nemzetgazdaságok számára az országhatárokon átívelő érintett gazdasági ügyletek esetében. Minden országnak az az érdeke, hogy a nála megtermelt javakból fakadó adókat nála fizessék. A transzferárazás kötelező érvényesítése segít ez ügyben az adó allokáció redukálásában.

A vállalatcsoportokon belüli gazdasági ügyletek szerződési szabadsága nem korlátozódik, viszont számos olyan szempontot kell figyelembe venni a kialakításakor, amely megfelel a nemzetközi szabályozási elveknek. A vállalatok szintjén megjelenő nyereség mértéke nem térhet el a piaci hatások alapján kialakult eredményességtől, profittól. Önmagában az adózási szempont figyelembevételével kialakított vállalatcsoporton belüli egységeknél megjelenő adózási előtti eredmény nem lehet elfogadható. A kapcsolt vállalkozások között létrejött gazdasági ügyletek esetén ugyanolyan árat kell alkalmazni a szervezeteknek az egymás közötti elszámolásaiknál, mint hogyha független felek részére történő értékesítés jött volna létre. Ez lesz a szokásos piaci ár elve.

A piaci ár kialakítása során végig arra kell koncentrálni, hogy az adott ügylet kapcsán olyan árat alkalmazzanak, amely megfelel a független piaci szereplő esetén használandó árszabásnak. Valószínűleg a szokásos piaci ár elve a legalkalmasabb a megfelelő árképzésre a lehetséges megoldások közül. Ezen felül azonban még vannak olyan módszerek, amelyek alkalmasak az alkalmazott árképzés kialakítására.

A nyereségmegosztás lényege

Ilyen például a globális formula szerinti nyereségmegosztás. Ez esetben a módszer lényege az, hogy a vállalatcsoport konszolidált nyereségét osztja meg a különböző országokban lévő kapcsolat vállalkozásai között egy előre meghatározott felosztási kulcs alkalmazásával. Ilyen alkalmazott kulcs lehet például a költségek viszonylatainak feltárása és megosztása az eszközök arányainak figyelembevételével, de akár a munkabérek alakulása vagy az árbevételek megjelenése is arányszámokat tud adni az alkalmazott adófelosztás modelljéhez. Hátránya, hogy eltérő országok eltérő erőviszonyai kerülnek egy kalapba. Alkalmazása kicsit szubjektív és önkényes viszonyokat tükröz a felosztási képlet kialakításából fakadóan. Az eltérő országokban szervezeti szinten működő vállalkozások azonos gazdasági tevékenységhez és folyamathoz egységes és összetartozó ügyleteinek egymás közötti elszámolásainál kötelezően alkalmazandó a transzferárazás.

A magyarországi szabályozásban megjelent a szokásos piaci ár elve. Ez gyakorlatilag a társasági adó szabályok között már 1992 óta megtalálható. Ez egyfajta adózás előtti eredményt módosító tétel. Magyarország 1996-ban csatlakozott az OECD egyezményhez, ezáltal vállalva az irányelvek alkalmazását. A szokásos piaci árra vonatkozó modellegyezményt az irányelvek figyelembevételével alakították ki.

A kapcsolt vállalkozások nyereségének meghatározásakor a modellegyezmény alapján kötött adóegyezmények adják a fő szabályt. A társaságiadó-törvény pedig adott nemzetállamban lokalizáltan konkretizálja és meghatározza, hogy mely társaságokat kell kapcsolt vállalkozásnak tekinteni és hogyan kell az adózás előtti eredményt módosítani, ha a transzferár eltér a szokásos piaci ártól. Ami még érdekes e tekintetben, hogy ezeket a szabályokat nem csupán a nemzetközi direktívákhoz szabottan alkalmazzuk, hanem a hazai vállalkozások, azaz kapcsolt vállalkozások között létrejött tranzakciókra is. Tehát az adózás előtti eredmény-módosítás kötelező abban az esetben is, ha mindkét fél magyarországi illetőséggel rendelkezik.

Összefoglalva tehát a szokásos piaci ár nem egyéb, mint az az ellenérték, amelyet független felek összehasonlítható körülmények esetén egymás között érvényesítenének. A szokásos piaci ár alkalmazását valamennyi kapcsolt vállalkozás között létrejött üzletnél figyelembe kell venni. Ezáltal elkerülhető az, hogy torzító anomáliák alakuljanak ki az eredmény levezetések során és így az adófizetési kötelezettség módosulása valósuljon meg.