A cégtulajdonosok az általuk birtokolt vállalkozás valós piaci értékének meghatározására általában komoly érdeklődést fejtenek ki. Fontos az egyrészről, hogy eszközeik, jószágaik számát, értékét számba vegyék valamint a potenciális cégvásárlóval való tárgyalás során az eladási ár realitását előzetesen felmérjék.

Az üzletrész érték meghatározása számos tényező függvénye. Első sorban szükségünk van a vállalkozás gazdálkodásából kinyert adatok ismeretére. Ilyenekre, mint például főkönyvi kivonat, tárgyi eszköz leltár és érték, éves beszámoló, jövedelmezőségi helyzet alakulása stb. Alapvetően az sem mindegy, hogy a vállalkozás eszközei és forrásai tekintetében él-e a piaci értéken való értékhelyesbítés módszerével, azaz a mérlegében kimutatott tételeket az aktuális piaci áron mutatja- e ki vagy ettől eltérően csak a könyvekben elszámolt levezetéseit veszi figyelembe. A vállalat alapvetően sokkal több, mint azon eszközök összessége, amit a működéshez felhalmozott. A vállalkozás eleve azért jött létre, hogy fogyasztói igényeket elégítsen ki és jövedelmet termeljen. Általában az eszközök rendelkeznek jövedelemtermelő képességgel, így elsősorban az értéket ezek adják.

Az érték meghatározása nemcsak számszaki alapokon nyugodhat, hanem függ még a szervezet adott ágazati szektorban betöltött szerepének nagyságára, a piacon eltöltött éveinek számától, a fogyasztói kör (vevők) stabilitásától, a vállalat szerkezeti és strukturális fejlettségétől, a humán erőforrás összetételétől, a kulcspozícióban lévő vezetőtől való függőségtől stb.

Mint látjuk, a vállalat értékének meghatározása egy nagyon bonyolult, összetett, több dimenziós feladat. Általában az értékmeghatározások két fő irányba mozdulnak el, vagyonközpontú vagy hozamközpontú tényezők felé.

A vállalat piaci értékének meghatározására a pénzügyi tudomány is számos modellt alkalmaz. Jellemzően az alábbi négy leggyakrabban használt értékelési módszer jelenik meg a gyakorlatban.

Eszközalapú értékelés: ez elsősorban a vállalkozás könyveiben kimutatott befektetett és forgó eszközök piaci árának meghatározására épít. Ebből fakadóan alakítja ki a vállalat reális vagyonértékét. Az eszközalapú értékelés elsősorban likvidációs érték és az újraelőállítási érték hozamaival és opcionális költségeivel számol. A vállalkozás piaci pozíciója, értéke nem jelenik meg a számítás során.

A DCF módszer (azaz a diszkontált cash-flow módszer): ez jellemzően a nemzetközileg elfogadott standardok értékelési metódusa. Az eszközök jövőbeni jövedelemtermelő képességét határozza meg, és ezt hozza ki a részesedésekre vonatkoztatva elfogadható értékként. Alkalmazásához üzleti terv szükséges, melynek alapja az előrejelzés és az abból feltételezett piaci pozíció. Elsősorban a terv készítőjének várakozásait tükrözi. Az eredmény függ a befektetés kockázatától, futamidejétől, ezért szubjektív elemektől nem mentes. A piacon mégis egyik legelterjedtebben alkalmazott forma.

A mutató alapú értékelés: a piaci versenytársak, azaz a hasonló méretű és tevékenységű vállalkozások értékeit veszi alapul és harmonizálja a vizsgálat tárgyát képező vállalkozásra.

A számítása általában jövedelmezőségen alapul, melyhez kapcsolódik az árbevétel és a könyvszerinti értéket ezen felül bekalkulálja. Szektor specifikus vállalatoknál leginkább ezzel lehet a vállalatértéket optimálisan megközelíteni.

A reálopciós megközelítés: a jövőbeni lehetőségekhez kapcsolódó döntési opciókból fakadó, azok lehetőségeit tartalmazó projektek értékét határozza meg. Az érték kialakítása a jövőbeni gazdálkodás volumenének és annak eredményének alakulására alapoz. Alapja egy cash-flow alapú értékelés és az egészíti ki. Az üzleti döntések piaci pozíciójával kapcsolatos bővülésének jövőbeni expanziójára fókuszál. Próbálja a stratégiai értékeket számszerűsíteni. Alkalmazása nem igazán elterjedt.

Általában a nyereségesen működő cégeknél érdemes a diszkontált cash-flow módszert (DCF módszer) alkalmazni, hiszen így lehet leginkább definiálni a valós értéket. A nemzeti és a nemzetközi könyvvizsgálói standardok által is elfogadott és alkalmazott piaci érték meghatározó módszer.

Az értékelés alapja az FCF (Free Cash Flow to Firm, azaz Szabad Cash-flow) érték kiszámítása, ami megmutatja, hogy a vállalat mekkora volumenű beruházásra, eszközvásárlásra stb. fordítható szabad pénzárammal fog rendelkezni az elkövetkező 5 évben. Majd ezen számok jelenértékét kell meghatározni a diszkontálás módszerével, amelyhez a diszkontrátaként a társaság tőkeköltségét kell definiálnunk (WACC -Weighted Avarege Cost of Capital)

Fontos megjegyezni, hogy léteznek olyan előre nem látható kockázati faktorok, melyekre a módszer nem tud fegyelemmel lenni: recesszió, adóemelés, olyan váratlan események, melyek a cég működésére jelentős befolyással bírhatnak.

A DCF módszer alkalmazásához figyelembe kell venni Magyarország kockázati prémium értékét, amit nemzetközi, statisztikai adatbázisból állítanak össze és elismertek autentikus forrásként. (Discount Rate Estimation - Risk Premiums for Other Markets)

Az érték meghatározásnál előrejelzési fázisokat kell kialakítani a belátható jövő időszak tekintetében. Ez azért fontos, mert 2-3 évre előre pontosabb becsléseket tudunk adni, ettől hosszabb időre viszont már folyamatosan torzulhat az előkalkulációnk.

A vállalatértékelést általában ezzel foglalkozó pénzügyi, számviteli szakemberek tudják jól elvégezni. Maga a számítás olyan modelleken alapul melyek sokban függnek a bevitt adatok pontosságától, realitásától. A kapott adatok értelemszerűen csak tájékoztató jelleggel bírnak, a piac által megfizetett érték ettől eltérő lehet. Indukatív érték meghatározáshoz vegyünk igénybe ezzel foglalkozó szakembereket.

Alapvetően ne felejtsük el, hogy a vállalat üzletrésze is egy relatíve piacképes eszköz, melynek értéke mindig a piac fizetési hajlandóságtól függ, amely nem mindig veszi figyelembe a tudományosabbnál tudományosabban kalkulált modellekből kinyert értéket.

Dr. Tóth Márk, Ph.D, egyetemi docens, kamarai tag könyvvizsgáló,igazságügyi könyv-, adó- és járulékszakértő, országos vizsgaelnök.