
Fiatal vállalkozók első lépéseit segíti a SMART Pont
Nemzetközi projekt keretében SMART Pont, azaz "okospont" nyílt fiatal vállalkozóknak Budapesten. A program célja, hogy az innovatív és kreatív mikro-, kis- és középvállalkozások létrejöttét segítse, az ötlet megszületésétől az üzleti terv elkészítésén át a vállalkozás kezdeti lépéseinek megtételéig.
A kreativitás és az innováció számára kedvező környezet kialakítása hazánk és az Európai Unió versenyképességének növeléséhez elengedhetetlen. Ezért tűzte ki céljául a 6 ország - Ausztria, Olaszország, Németország, Szlovákia, Csehország és Magyarország - részvételével zajló SMART Európai Uniós projekt az innovatív és kreatív vállalkozások, elsősorban a kreatív iparág, a zöld gazdaság és az infokommunikációs ágazat, működési környezetének fejlesztését, az e téren működő kkv-k piaci helyzetének előmozdítását.
A projekt célcsoportját azon 35 év alatti fiatalok jelentik, akik lehetőleg a fenti három területen megvalósítani kívánt vállalkozási ötlettel, vagy már létező vállalkozással rendelkeznek.
Hazánkból a projekt intézményi partnere a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), szakértői partnere pedig a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola.
A SMART Pont megnyitásával egy olyan kompetencia központ jön létre Budapesten, amely speciális SMART képzéseivel segíti a személyes kompetenciák és készségek (kreativitás, stratégiai gondolkodásmód, problémamegoldás, kockázatvállalás) fejlesztését.
Forrás: MTI