2023. szeptember. 24. - Gellért napja van
Banner
Banner
Banner
Karácsonyi kiemelt ellenőrzés

Karácsonyi kiemelt ellenőrzés

2013. december 3. 12:57

A karácsonyi ünnepeket megelőzően kiemelten ellenőrzik az áruházak akciós tevékenységét, illetve a szezonhoz köthető termékek, így például a fényfüzérek biztonságát - emelte ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője.

 

Fülöp Zsuzsanna elmondta, hogy a kereskedelmi forgalommal együtt a problémák száma is megnő. Az országos ellenőrzések elsősorban a széles fogyasztói tömegeket vonzó nagyáruházak, áruházláncok üzleteire, hiper- és szupermarketeire, bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de a felügyelők jelen lesznek a kitelepüléseken, vásárokon és piacokon is. Tavaly az árfeltüntetéssel volt a legtöbb probléma, amikor a pénztárnál a vevő végül nem az akciós árat fizette ki. 

Az NFH az idén is kiemelten vizsgálja a karácsonyi fényfüzérek biztonságát, illetve ellenőrzi, hogy a korábbi években betiltott veszélyes termékek ne legyenek forgalomban. Tavaly a vizsgált 17 fényfüzér-minta közül 15 esetben azt állapította meg a hatóság, hogy áramütést, égési sérülést okozhat. A mintavétel folyamatos, az idei eredményekről még karácsony előtt beszámol a fogyasztóvédelem. Szólt arról is, hogy az NFH szúrópróbaszerűen ellenőrizte a csokoládémikulásokat, mind a 14 vizsgált termék megfelelt az élelmiszerkönyv előírásainak.
A hatóság tapasztalata szerint a megtévesztést legtöbb esetben nem a gyártók, hanem a kereskedők követik el a polcokra kihelyezett címkékkel. Sok esetben előfordult, hogy a csokoládé címkék mögött tejbevonó-masszák sorakoztak a polcon. Élelmiszervásárláskor a minőségmegőrzési idő ellenőrzése kiemelten fontos, az árcsökkentés ugyanis gyakran arra utal, hogy közeledik a termék szavatossági idejének lejárata - mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a nem biztonságos termékek - a beazonosításukhoz szükséges adatokkal együtt - megtekinthetők a hatóság honlapján.
A szóvivő kiemelte: a műszaki terméket, gyermekjátékot, ajándékot vásárlók a vásárlás helyszínét jól válasszák meg, kerüljék az alkalmi árusokat, piacokat. Ott ugyanis nem mindig lehet kipróbálni a terméket, előfordulhat, hogy nem adnak blokkot, amely az utólagos reklamációhoz, a fogyasztói jog érvényesítéséhez, a kereskedő megtalálásához elengedhetetlen.
A tájékoztatót követően az NFH laboratóriumaiban a sajtó képviselőinek bemutatták a karácsonyi fényfüzérek és a csokoládéfigurák vizsgálatát.

Forrás: MTI

Partneroldalak