
Kevesebb Raiffeisen lesz Magyarországon
Szlovénia mellett Magyarországon is méretcsökkentést tervez a harmadik legnagyobb osztrák bank – közölte a Raiffeisen vezérigazgatója Bukarestben.
Hazánk mellett Szlovéniában is karcsúsítja méretét a bank, míg Ukrajnában megfelelő ajánlat esetén megtörténhet a teljes kivonulás is. A bank évek óta veszteséges ezekben az országokban. Karl Sevelda elmondta: igyekeznek mérsékelni a tőkeszükségletüket, növelni profitjukat, hogy mielőbb törleszteni tudják a korábban kapott 1,75 milliárd eurós állami támogatást. Egyelőre új részvényeket sem ad ki a Raiffeisen.
Magyarországon 1987 óta van jelen a bank; a vezérigazgató kiemelte, hogy hazánk előkelő helyen szerepel a Raiffeisen politikájában, így mindenképp jelen lesznek az országban, azonban a növekedés feltételei nem ideálisak. A magyar veszteség 83 millió euró volt az első fél évben az egy évvel korábbi, 82 millió eurós veszteség után. A tranzakciós adó 19 milliós, míg a két negyedévnyi különadó 20 millió eurós mínuszt jelentett a pénzintézetnek. Az évek alatt a bank magyarországi dolgozóinak létszáma a korábbinak a felére, nagyjából kétezerre fogyott.
A régióban nem mindenhol veszteséges a Raiffeisen, így a jövőben Oroszországra, Lengyelországra, Csehországra, Szlovákiára, Romániára és Ausztriára összpontosítanak.