2023. szeptember. 24. - Gellért napja van
Banner
Banner
Banner
Több pénz agráriumra és kézműves élelmiszerekre

Több pénz agráriumra és kézműves élelmiszerekre

2013. december 10. 14:00

A magyar agrárium mintegy 20 százalékkal, 1,9 milliárd euróval (csaknem 500 milliárd forinttal) több forráshoz jut az Európai Unió következő hétéves, 2014-2020 közötti költségvetési időszakában, mint a mostaniban - mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden egy budapesti szakmai fórumon. A kormány a helyi élelmiszerek feldolgozását és arányának növelését támogatja. 

 

A miniszter felhívta a figyelmet a helyi - kézműves - élelmiszerek előállításának fontosságára, amit a helyi piacok hálózatának bővítése, valamint a helyi termékeknek a helyi közétkeztetésbe bevonása is támogat. Fontosnak nevezte, hogy az élelmiszer-ellátási lánc lerövidüljön, valamint azt, hogy a munkaintenzív ágazatok - főként a feldolgozottsági szint növelésével - egyre több vidéki ember megélhetését biztosítsák. Emlékeztetett: a belföldi élelmiszerpiacon a magyar áruk aránya 70 százalékról 75 százalékra emelkedett, és ennek az aránynak a további emelése a cél.
Beszélt a földet a gazdáknak programról is, amelynek keretében mintegy 250 ezer hektár állami föld megművelésére pályázhatnak főként kis és közepes gazdaságokat működtető gazdák, mindenekelőtt családi gazdaságok. A célkitűzés az, hogy a korábbi 600-zal szemben mintegy 6000 gazda művelje a megpályáztatott állami tulajdonú területeket. A családi gazdaságok arányát ugyanis a magyar mezőgazdaságban 80 százalékra kívánják emelni. Továbbá növelni szeretnék az állattartás mostani 35 százalékos arányát is - mondta Fazekas Sándor.
A vidékfejlesztési tárca vezetője szerint fontos, hogy az ország GMO-mentessége továbbra is megőrizhető legyen. Ezt Magyarországon az Alaptörvény is garantálja - fűzte hozzá. Beszélt még az újjáéledő háztáji mozgalomról, annak egyik különösen sikeres ágáról a konyhakertek szebbé tételét zászlajára tűző mozgalomról. Fazekas Sándor felhívta a figyelmet arra is: az idei magyar gazdasági növekedés jelentős hányada a magyar agráriumban dolgozók munkájának eredménye.

Forrás: MTI

Partneroldalak