
Adózzanak a gazdagok!
Egyszeri vagyonadóval kellene sújtani polgárait az eurózóna pénzügyileg bajba kerülő tagállamainak és csak ezt követően fordulhatnának segítségért a többi tagországhoz - szorgalmazta legutóbbi jelentésében a Bundesbank.
A német jegybank ezzel a javaslattal is azt a berlini álláspontot tudatosítani, amely szerint az állampolgárok is felelősek a saját kormányuk által vállalt kötelezettségekért, s ezek teljesítéséért áldozatot is kell hozniuk, még mielőtt a többi tagállam szolidaritását igénybe vennék. A javaslat alapján a válsággal küzdő euróövezeti államok csak akkor kérhetnék fel a társországokat, hogy adófizetőik pénzéből állítsanak össze mentőcsomagot, amikor államcsőd fenyeget. A finanszírozási válságot elsősorban a tehetős rétegek vagyonának megadóztatásával kellene kezelni. A piaci bizalom fenntartása és az adókerülés megakadályozása céljából a vagyonadót csak egyszer lenne szabad bevezetni, és a lehető leggyorsabban be kellene hajtani - ismertették német lapok kedden a Bundesbank elképzelését.
Legutóbb a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy tanulmányában merült fel hasonló gondolat. Az IMF tavaly októberi elemzése szerint a gazdagok megtakarításait terhelő egyszeri, 10 százalékos adó révén rendbe jönnének az euróövezeti országok közpénzügyei, és fenntarthatóvá válna az államadósság finanszírozása.
A Bundesbank szakértői mindazonáltal úgy vélik, csak egyszeri alkalommal bevezetendő adóról lehet szó, egy olyan vészhelyzetben, amikor korlátozni kell a válság negatív kihatásait a befektetésekre, s elejét kell venni a tőke kiáramlásának egy adott országból. A német központi bank szakemberei ugyanakkor tisztában vannak azzal: igen nehéz lesz a befektetőket meggyőzni arról, hogy csupán egyszeri intézkedésről van szó.
A jelentés ugyan nem utal arra, a német szakemberek szerint mely országban is kellene ezt az adót bevetni, de a célzás félreérthetetlenül az olaszoknak szól. Itália lakossága ugyanis viszonylag kevés adósság mellett igen nagy vagyonnal rendelkezik, a többi tagállammal összevetve.
A berlini DIW gazdaságkutató intézet számításai szerint Németországban a 250 ezer euró feletti megtakarításokra kivetett egyszeri adóval 230 milliárd euró forrást lehet bevonni.
Forrás: Pr7/MTI