
Pénzügyi tudatosságot erősítő pályázat indul
Negyvenmillió forintos keretösszeggel indított pályázati lehetőséget a kormány a lakosság pénzügyi tudatosságát erősítő civil szervezeteknek.
A pénzügyi tudatosságot erősítő civil szervezeteknek negyvenmillió forintot biztosít a kormány – mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. Erre azért volt szükség, mert tavaly amikor a kormány elfogadta a hétéves pénzügyikultúra-fejlesztési stratégiát, egyúttal a témával foglalkozó nonprofit szervezeteket is felmérte, és ekkor derült ki, hogy közülük sokan komolyan és szakszerűen foglalkoznak a pénzügyi tudatosság fejlesztésével. A helyettes államtitkár példaként a hitelkárosultakat segítő és a nehéz helyzetben lévő családoknak pénzügyi ismeretekben segítséget nyújtó szervezeteket említette.
Balogh László kiemelte, ezzel a pályázattal a kormány a nonprofit szervezetek által végzett munkát kívánja támogatni. A pénzügyi tudatosság a hitel felvételeknél, illetve a megtakarítási formák választásánál is fontos tényező, hiszen mindkettőnél mérlegelni kell a piaci lehetőségeket, körültekintően kell dönteni. A családok által készített költségvetés fontosságára is felhívta a figyelmet, ugyanis, mint mondta, Magyarországon a háztartásoknak csupán a 25 százaléka készít költségvetést, míg Franciaországban ez az arány 75 százalék.
Pr7
Forrás: MTI