Startup
Nyílik a pénzcsap a kockázati tőkepiacon
Sikeres évet zárt a magyar kockázati- és magántőkepiac tavaly, 107 befektetésen keresztül 96 hazai vállalat összesen 54,9 milliárd forint értékű befektetésben részesült - derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) legfrissebb jelentéséből. A befektetések több mint fele startupokba irányult.
Inkubátorház épül a szegedi lézerközpont mellé
A kutatási eredményeket hasznosító cégek számára a helyi önkormányzat és az egyetem közös cége inkubátorházat épít a szegedi lézerközpont melletti tudományos parkban - jelentette be Botka László polgármester hétfőn.
Ígéretesen fejlődik, de még az EU-átlag alatt a magyar innováció
Magyarország mérsékelten innovatívnak számít az Európai Unió tagországai között, 2006-2013 között 2,4 százalékkal nőtt az innovációs vagy kutatási célú befektetések száma. Az EU egészében csak 1,7 százalékos növekést jegyeztek fel ezen a téren, elsősorban a tagországok és régiók közötti óriási különbségek miatt. Az unió vetélytársakkal szembeni hátránya lassan ugyan, de csökken: a mostani fejlesztési ciklusban a Horizon 2020 programmal szeretnék elérni az innovációs kedv tovább javulását.
Kiirtja a lakossági szolgáltató cégeket az új startup?
Budapesten is volt vállalkozása annak az egyetemistának, aki röpke két év alatt egy százmillió dollár feletti árbevételű cég tulajdonosa lett. A háztáji szakmunkák Uberje-ként leírható startup ötlete saját ügyetlenségükből fakadt, termékük azonban pont azt kínálja, ami a legjobban hiányzott ebből a szektorból: nem kell többé zsákbamacskát venni egy szerelő vagy takarító kihívásakor. A kérdés már csak az, túlélhetik-e ezt a „klasszikus” szolgáltató cégek.
Gondolatolvasással lett a hónap startupja
Az agyhullámokon mérhető hangulatváltozásokból megállapítható, mennyire tetszik nekünk egy kép zene, vagy éppen reklámfilm – ezzel foglalkozik a Synetiq kft., mely januárban a hónap startupja lett. A hónap beruházója címet a Jász Plasztik, a hónap kkv-je díjat pedig a Rábalux kapta.
Berobbant Oroszországba a magyar mérnökcég
Moszkvában közös vállalat jöhet létre kompozit szerkezetű buszok gyártására - mondta el Mészáros Csaba, a magyar Evopro elnök-tulajdonosa. A megállapodás keretében Moszkva évi 200 autóbusz gyártására ad majd megrendelést, ezt követően a magyar cég Kazahsztán felé terjeszkedne.
Magyar startupok is mennek a legmenőbb cégmustrára
Öt magyar startup mutatkozik be márciusban az Egyesült Államokban, Austinban a South by Southwest (SXSW) rendezvényen a Design Terminál támogatásával – közölte a cég. A lehetőségre 50-en pályáztak, a győzteseket szakmai zsűri válogatta ki. A SXSW cégekkel foglalkozó Interactive nevű szegmense a világ egyik legnagyobb technológiai és üzleti újdonságait felvonultató eseménye.
Magyar díjazottak a nemzetközi innovációs versenyen
Egymillió eurós uniós támogatásból valósult meg az a hazai innovációfejlesztő program, mely a startup vállalkozások anyagi és szakmai segítését vette célba. A projekt magyar megvalósítása – négy mások országéhoz hasonlóan – díjat is érdemelt.
Magyarok is mehetnek a legendás tech-kiállításra
Öt magyar startup vállalkozás vehet majd részt a világ egyik legjelentősebb technológiai fesztiválján az Amerikai Egyesült Államokban a Design Terminál pályázatának köszönhetően, amelyre 2014. december 15-ig lehet jelentkezni.
Startup hétvége lesz Budapesten is
Budapesten mintegy százan, világszerte közel 30 ezren vesznek részt a Startup Weekend elnevezésű rendezvényen ezen a hétvégén, amelyen a csapatoknak rövid idő alatt kell eljutniuk a kiinduló ötlettől a termék vagy szolgáltatás beindításáig – közölték a szervezők.